Hírek
2013. Július 23. 05:22, kedd |
Helyi
Forrás: MTI
Zömében uniós pénzből épül meg az erdélyi Torda-Szászsebes autópálya

Zömében európai uniós pénzekből építik meg Erdélyben a Torda és Szászsebes közötti 70 kilométeres autópálya szakaszt, amely a tervezett észak-erdélyi és a dél-erdélyi pályát köti majd össze.
A román hatóságok most hirdették meg a 70 kilométer hosszú autópálya versenytárgyalását - adta hírül hétfőn az Agerpres és a Mediafax román hírügynökség.
A négy szakaszra tagolt autópálya a tervek szerint 2,481 milliárd lejbe (560 millió euró, mintegy 165 milliárd forint) kerül, és 2016-ig kell megépíteni, Romániának ugyanis sikerült beemelnie ezt az autópályatervet a 2007-2014-es EU költségvetési ciklusba. Így a költségek 85 százaléka uniós pénzekből származik, a többi 15 százalékot kell a román államnak biztosítania.
A nyílt versenytárgyaláson a legalacsonyabb árat ajánló építtetőt vagy építtetőket fogják nyertessé nyilvánítani. A munkálatok kivitelezésére szeptember 12-éig lehet pályázatot benyújtani.
A 415 kilométer hosszúra tervezett észak-erdélyi autópályából egyelőre 52 kilométer készült el a Kolozs megyei Gyalu (Gilau) és Torda (Turda) között, a többi kivitelezésére nincs határidő, miután a román kormány felbontotta az autópálya megépítésére vonatkozó szerződést az amerikai Bechtel vállalattal.
A IV. európai közlekedési folyosó nyomvonalán haladó dél-erdélyi autópálya több szakasza épülőfélben van, ennek finanszírozása zömében szintén uniós pénzekből biztosított.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 07. 12:00, hétfő | Külföld
Az Egyesült Államok augusztus 1-jén bevezeti az áprilisban bejelentett vámokat azon országok és partnerek esetében, amelyekkel addig nem
Az Egyesült Államok augusztus 1-jén bevezeti az áprilisban bejelentett vámokat azon országok és partnerek esetében, amelyekkel addig nem jön létre kereskedelmi megállapodás-közölte vasárnap Scott Bessent pénzügyminiszter
2025. Július 07. 11:00, hétfő | Belföld
Meteorológia: hétfőn hevesebb zivatarok lehetnek szinte az egész országban
Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki hétfőn szinte az egész országban - derül ki a HungaroMet Zrt. vasárnapi veszélyjelzéséből.
2025. Július 07. 08:00, hétfő | Belföld
NFI: már több mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet
Tavaly december óta már több mint egymillióan látták a mozikban a Demjén Ferenc-slágerekre épülő Hogyan tudnék élni nélküled? című romantikus vígjátékot - közölte pénteken a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-vel.
2025. Július 07. 07:16, hétfő | Kék hírek
Sokan megsérültek a 442-es úton hajnalban történt buszbalesetben
Tizenkilencen megsérültek, köztük tizenegy gyerek abban az ukrán rendszámú autóbuszban, amely vasárnap hajnalban szenvedett balesetet a 442-es főúton