Hírek
2017. December 19. 08:28, kedd |
Belföld
Forrás: police.hu
Vádat emelnek az egyéves gyerekét halálra verő nő ügyében

Vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást a Pest megyei nyomozók az ellen a 32 éves ceglédi nő ellen, aki a gyanú szerint halálra verte egyéves gyermekét.
A nyomozás adatai szerint az Országos Mentőszolgálat munkatársait 2016. október 30-án reggel riasztották egy ceglédi családi házhoz. A mentősök egy 1 éves kisfiút kíséreltek meg újraéleszteni, aki nem mutatott életjeleket. A gyermek a helyszínen életét vesztette.
A rendőrség munkatársai a közigazgatási hatósági eljárás szabályai szerint lefolytatták a helyszíni szemlét és halottszemlét. Igazságügyi orvosszakértőt rendeltek ki, aki megállapította, hogy a gyermek halálát idegenkezűség okozta. Feltehetően az őt ért bántalmazás során elszenvedett sérülések miatt vesztette életét.
A nyomozó hatóság 2016. október 31-én büntetőeljárást rendelt el emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a gyermek édesanyja, B. Mónika 32 éves ceglédi lakos ellen.
A Pest megyei nyomozók az asszonyt gyanúsítottként hallgatták ki, bűnügyi őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet a Budakörnyéki Járásbíróság 2016. november 3-án elrendelt.
Az eljárás során megállapítást nyert, hogy a nő megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy kisfiát a halálát megelőző időszakban több alkalommal bántalmazta.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Alosztály a 32 éves nő ellen emberölés bűntett és súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást 2017. december 18-án befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Pest Megyei Főügyészségnek megküldte.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 03. 07:01, péntek | Belföld
Energiaügyi államtitkár: 20 százalékkal emelkedne Magyarország energiaszámlája az orosz energiaembargó hatására
Húsz százalékkal emelkedne Magyarország energiaszámlája az orosz energiaembargó hatására - jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára csütörtökön Szegeden.
2025. Október 03. 07:00, péntek | Belföld
Szijjártó Péter: Magyarország történetének leghosszabb távú LNG-szerződését írta alá az ENGIE-vel
Magyarország történetének leghosszabb távú szerződését írta alá cseppfolyósított földgáz (LNG) beszerzéséről a francia ENGIE-vel, amely fontos pillérét fogja jelenteni hazánk energiabiztonságának a jövőben
2025. Október 02. 07:06, csütörtök | Belföld
Hidvéghi Balázs: ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása
Ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása Budapesten, november elejére, közepére, országszerte mindenki megkapja őket - mondta Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán.
2025. Október 02. 07:05, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: Ukrajna felvétele ügyében nem lehet megkerülni Magyarországot
Magyarország megkerülésével, jogi trükközéssel nem lehet megnyitni Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatát