Hírek
2013. Szeptember 07. 05:51, szombat |
Helyi
Forrás: MTI
Új megvilágításban a dinoszauruszok növekedése
Új megvilágításba helyezi a dinoszauruszok és egyéb kihalt gerincesek csontnövekedését és annak paleobiológiai jelentőségét az MTA-ELTE Lendület Dinoszaurusz Kutatócsoport tagjainak tanulmánya.
A szakemberek a dinoszauruszok olyan csontszövettani jellegzetességeire figyeltek fel, amelyek ellentmondanak a paleohisztológiai munkák alapját képező, általánosan elfogadott elméletek jelentős részének - írta honlapján pénteken a Magyar Tudományos Akadémia (MTA).
"A paleohisztológiai kutatások fő célja megérteni a rég kihalt fajok életét, egyedfejlődését és biológiai sajátosságait. A csontszövettani vizsgálatok ugyanis egyebek mellett az állatok anyagcseréjéről és növekedéséről is sokat elárulnak. Minél intenzívebb volt az anyagcseréjük, annál gyorsabban növekedtek a vizsgált faj egyedei" - magyarázta az mta.hu-nak Prondvai Edina, az MTA-ELTE Lendület Dinoszaurusz Kutatócsoport tagja, aki Koen Steinnel, a berlini Természettudományi Múzeum Leibnitz Intézetének paleontológusával jegyzi a tanulmányt.
A dinoszauruszoknak, köztük a valaha élt legnagyobb testű szárazföldi állatoknak, a gigantikus termetű sauropodáknak igen gyors volt az anyagcseréjük, aminek következtében növekedésük, fejlődésük üteme vetekedett a ma élő madarakéval és emlősökével. Számtalan paleohisztológiai tanulmány született, amelynek szerzői a dinoszauruszok gyors csontnövekedését a gyorsan termelődő, rendezetlen, úgynevezett fibrózus csontszövet jelenlétével, magas arányával magyarázták. "Az eddigi elképzelések szerint minél rendezetlenebb volt a csontszövet, annál gyorsabban növekedett a csont" - mondta a kutató.

Prondvai Edina és Koen Stein viszont kutatásaik során néhány olyan csontmetszettel találkoztak, amelyek mintázata a polarizációs mikroszkóppal történő kiértékeléskor a várttól eltérő képet mutatott: ott, ahol rendezetlen, fibrózus csontot kellett volna találniuk, rendezett csontszövetet észleltek. Az eredmények megkérdőjelezték az eddig általánosan elfogadott nézetek helyességét. Hogy ellenőrizzék sejtésüket, többirányú vékonycsiszolatokat készítettek, és a hosszanti metszetek vizsgálatakor gyanújuk beigazolódott: a korábban rendezetlennek tartott csontszövet túlnyomó része a valóságban nagyon is rendezettnek bizonyult.
"Így kezdtük el vizsgálni és összevetni a paleontológiai munkákban és csontbiológiai tanulmányokban ismertetett csontszövettípusokat. Rá kellett döbbennünk, hogy a paleohisztológiai munkák többségében csak egy metszési síkból vizsgálták a mintákat, nem készültek többirányú metszetek, és ezért tévesen azonosították a csontszövettípusokat. Kutatásunk fényében rengeteg korábbi, akár olyan tekintélyes folyóiratokban, mint a Nature vagy a Science, megjelent tanulmányt kell újraértelmezni, hiszen téves eredményekből vontak le helytelen paleobiológiai következtetéseket" - mutatott rá Prondvai Edina.

Mint hangsúlyozta, a dinoszauruszok és más kihalt gerincesek csontszövetének struktúrája valójában nem kimondottan a növekedési ütemet, hanem inkább a biomechanikai igényeket tükrözi. A csontszövet magas fokú rendezettségének köszönhetően a váz még a legnagyobb testű élőlények esetében is szilárd támaszul szolgált, mely a rajta megtapadt izomzattal együttműködve biztosította az állatok megfelelő mozgását.
A Biological Reviewsban közölt tanulmány szerint, amelyben elsősorban a sauropodákat vizsgálták, a rendezetlen csontszövet alacsony arányának ellenére is helytállóak a dinoszauruszok gyors növekedésére vonatkozó korábbi megállapítások. "Erről tanúskodik a csontfal sűrű erezettsége, ami az anyagcsere intenzitását tükrözi. Minél intenzívebb az anyagcsere, annál több érre van szükség a nagy fordulatszámmal pörgő sejtek vérellátásához, s annál gyorsabban növekedett az állat. Tehát a növekedési ütem megbízható indikátorának valójában a tömör csontszövet erezettségének a mértékét, semmint a rendezetlen csontszövet relatív mennyiségét kell tekinteni" - összegezte Prondvai Edina.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
