Hírek
2020. Június 25. 07:28, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: mti
Több mint 300 milliárd forintból vettük lélegeztetőgépeket

El akartuk kerülni azt, amit több nyugati országban láttunk, hogy az orvosnak kelljen eldönteni, kinek jut lélegeztetőgép és kinek nem, ki élhet, és kinek kell meghalnia - mondta Menczer Tamás az M1 csatornán.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára hozzátette: a szakemberekből álló csoport azt mondta, hogy tömeges fertőzés esetén 8500 ember egyidejű lélegeztetésére is szükség lehet, az Operatív Törzs pedig a lehető legrosszabb forgatókönyvre is fel akart készülni, ezért döntöttek úgy, hogy 10 ezer gépre van szükség. Mivel azonban óriási volt a verseny a lélegeztetőgépekért - és nem volt biztos, hogy amit megrendelnek, az meg is érkezik - több mint 16 ezret rendeltek azért, hogy 10 ezer biztosan beérkezzen. A megrendelt gépek értéke több mint 300 milliárd forint, a szükséges anyagi forrás rendelkezésre állt, hiszen "emberélet nem múlhat pénzen". A beérkezett gépek közül azokat, amelyekre itthon nincs szükség, értékesíteni fogjuk, már vannak is érdeklődők Afrikából és Ázsiából - mondta Menczer Tamás.
Kiemelte: időközben a váci Celitron nevű cég elkezdte a világ egyik legjobb lélegeztetőgépének, a Panther 5-nek a gyártását, a nyár végére 1000 darabot használhatnak majd a kórházak, Magyarország tehát stratégiai kapacitással erősödött.
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a védőeszközök rendelése minden esetben egészségügyi szakemberek iránymutatása alapján történt.
Menczer Tamás beszélt arról is, hogy az állam 806 cég 377 milliárd forintnyi beruházását 169 milliárd forinttal támogatta, aminek köszönhetően több mint 140 ezer munkahelyet őriztek meg.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 30. 13:23, szerda | Belföld
Ma indul az új adategyeztetési kampány; a NAV ezúttal a hibás bevallásgyakoriságra figyelmeztet
A NAV ma értesíti azokat az adózókat, akik online számlaadat-szolgáltatásaik és pénztárgépadataik alapján 2025-ben átlépték az éves áfabevallásra vonatkozó értékhatárt, mégsem váltottak havi vagy negyedéves bevallásra.
2025. Július 30. 07:32, szerda | Belföld
Lázár János: minden HÉV-vonalat felújít a kormány
A kormány tervezi valamennyi HÉV-vonal felújítását, a munkálatokat pedig a szentendrei HÉV-vel kezdik, ahol sor kerül a teljes pálya, valamennyi állomás és az összes szerelvény rekonstrukciójára
2025. Július 29. 07:42, kedd | Belföld
Orbán Viktor: a lehető legkorábbi időponttal kell számolni a jövő évi választások kapcsán
A lehető legkorábbi dátummal kell számolni a jövő évi parlamenti választásokra való felkészülés során - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke hétfőn a Harcosok órája címmel frissen indult online műsorban.
2025. Július 29. 07:41, kedd | Belföld
Szijjártó Péter: az amerikai beruházások ellensúlyozzák az Európai Bizottság által okozott károkat