Városlista
2025. július 7, hétfő - Appolónia

Hírek

2013. Október 14. 05:09, hétfő | Helyi
Forrás: MTI

Több mint 270 ezer látogatót vonzott a frankfurti könyvvásár

Több mint 270 ezer látogatót vonzott a frankfurti könyvvásár

A korábbi évekhez képest valamivel kevesebb, összesen 276 ezer látogatót vonzott a vasárnap záruló frankfurti könyvvásár, a világ legnagyobb könyves szemléjén ugyanakkor az eddiginél több külföldi újságíró vett részt.

Katja Böhne, a vásár szóvivője elmondta: a látogatók száma ugyan 2,2 százalékkal elmaradt a tavalyitól, de csaknem 20 százalékkal több külföldi újságírót regisztráltak, mint tavaly, a kiállítók többsége pedig elégedett.

A világ legnagyobb könyvszakmai találkozójának idei díszvendége Brazília volt. A díszvendégi cím révén a szakma nemcsak a vásáron, hanem a felkészülési idővel együtt több évig nagy figyelemmel foglalkozik az adott országgal. A nemzeti stand vezetői szerint jól kihasználták a lehetőséget, Brazília előlépett az "irodalom-exportőr" országok közé, s így a könyvkiadási jogokból külföldről származó bevétel három év alatt 150 százalékkal nőtt.

A könyveladási statisztikák alapján a legsikeresebb brazil író, Paulo Coelho ugyan nem vett részt a vásáron, mert nem értett egyet a nagyjából 7 millió eurós költségvetésű brazil programmal, mindenekelőtt a frankfurti bemutatkozásra lehetőséget kapott szerzők listájával. A vitát időközben sikerült rendezni, így jövőre Coelho is képviseli Brazíliát Frankfurtban - mondta Jürgen Boos, a könyvvásár igazgatója.


A vásáron száz országból 7300 kiállító vett részt, a kiállítók az október 8-án kezdődött esemény keretében összesen csaknem háromezer rendezvényt szerveztek. Ezeken nagyjából 1500 szerző vett részt.

Magyarországot a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) képviselte egy standdal, valamint a Balassi Intézet berlini kulturális intézete, a Collegium Hungaricum Berlin (CHB) külön standdal és programmal jelentkezett a vásáron. Az MKKE a magyar könyvtermés bemutatásával és szakmai kapcsolatok építésével, tárgyalások szervezésével, lebonyolításával foglalkozott. A CHB irodalmi programokat szervezett, a többi között bemutatta Tóth Krisztina, Darvasi László és Kemény István új német nyelvű kötetét.

A vásár másik magyar vonatkozású eseménye volt, hogy Terézia Mora magyar származású író kapta a Német Könyvdíjat. A Sopronban született, Berlinben élő szerző a Das Ungeheuer (A szörny) című regényével érdemelte ki a német nyelvterület egyik legrangosabb irodalmi elismerését. A zsűri indoklása szerint a részben Magyarországon játszódó mű mélyen megrázó és stilisztikailag virtuóz úti regény a jelenkori Kelet-Európáról.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 07. 16:00, hétfő | Belföld

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály - tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton az MTI-vel.

2025. Július 07. 12:00, hétfő | Külföld

Az Egyesült Államok augusztus 1-jén bevezeti az áprilisban bejelentett vámokat azon országok és partnerek esetében, amelyekkel addig nem

Az Egyesült Államok augusztus 1-jén bevezeti az áprilisban bejelentett vámokat azon országok és partnerek esetében, amelyekkel addig nem jön létre kereskedelmi megállapodás-közölte vasárnap Scott Bessent pénzügyminiszter

2025. Július 07. 11:00, hétfő | Belföld

Meteorológia: hétfőn hevesebb zivatarok lehetnek szinte az egész országban

Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki hétfőn szinte az egész országban - derül ki a HungaroMet Zrt. vasárnapi veszélyjelzéséből.

2025. Július 07. 08:00, hétfő | Belföld

NFI: már több mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet

Tavaly december óta már több mint egymillióan látták a mozikban a Demjén Ferenc-slágerekre épülő Hogyan tudnék élni nélküled? című romantikus vígjátékot - közölte pénteken a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-vel.