Városlista
2025. augusztus 22, péntek - Menyhért

Hírek

2013. November 14. 05:32, csütörtök | Helyi
Forrás: MTI

Tizenhat térségbeli ország kínai tanárait képzik majd Budapesten

Tizenhat térségbeli ország kínai tanárait képzik majd Budapesten

Magyarország lett a Konfuciusz Intézetek közép- és kelet-európai regionális tanárképző központja, ami azt jelenti, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem tizenhat térségbeli országnak válik rendszeres képzések helyszínévé

Ehhez öt éven keresztül évi húszmillió forint költségvetési támogatást kap az intézmény 2014-től, míg a Konfuciusz Intézeteket felügyelő kínai nyelvoktatási tanács, a Hanban a képzések költségét állja. Hamar Imre, az ELTE Konfuciusz Intézet igazgatója elmondta, hogy a különböző országokból érkezőknek évi több alkalommal, 1-2 hetes továbbképzéseket fognak tartani.

Hamar Imre arról is beszámolt, hogy a költségvetésből 150 millió forintot kapnak a középméretű kínai-magyar és magyar-kínai szótárak elkészítésére és kiadására.


Mezey Barna elmondta, megállapodásra jutottak a Hanbannal arról is, hogy öt éven keresztül évi 80 ezer dollárral (17,8 millió forint) támogatják az ELTE kínai tanszékét, ami két magyar oktatói állás fedezete. A Magyarországon tevékenykedő 51, Kínából küldött tanár foglalkoztatási költségeit szintén a kínai fél fedezi.

Szijjártó Péter, a magyar-kínai kapcsolatokért felelős kormánybiztos csütörtökön Pekingben tárgyalt Liu Li-min oktatási miniszterhelyettessel és Hszü Linnel, a Hanban igazgatójával. A felek aláírták a 2015-ig tartó időszakra vonatkozó ösztöndíj-megállapodást és oktatási munkatervet. Eszerint a két kormány 230 hónapnyi ösztöndíjkeretet biztosít egymás egyetemi hallgatóinak, Magyarország pedig ezen felül évente 200 kínai hallgatónak kínál ösztöndíjat a keleti nyitás ösztöndíjprogramja keretében, amit a kínai részről tartományi szintű ösztöndíjakkal viszonoznak.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Augusztus 22. 11:36, péntek | PR

Szigetvári Vár – ahol felforr a történelem

Cozombolis Péter is felfedezte a vár különleges világát

2025. Augusztus 22. 07:44, péntek | Külföld

Donyecki tisztségviselő: az orosz hadsereg áttörte Pokrovszk védelmét

Az orosz hadsereg áttörte az ukrán védelmet Pokrovszknál - közölte Igor Kimakovszkij, a \"Donyecki Népköztársaság vezetőjének tanácsadója csütörtökön az Pervij Kanal televíziós csatornán.

2025. Augusztus 22. 07:43, péntek | Belföld

Újraindul a vasúti személyszállítás Bukarest és Kijev között

A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna - jelentette be Ionel Scriosteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.