Hírek
2011. November 17. 14:02, csütörtök |
Belföld
Forrás: mno.hu/MTI
Támogatják a 37 százalékos evát

A kormány és a Fidesz-frakció is azt támogatja, hogy 37 százalék legyen az egyszerűsített vállalkozói adó, az eva adómértéke 2012-ben.
Krakkó Ákos, a kormánypárti képviselőcsoport sajtófőnöke csütörtökön elmondta: a frakció azt kérte a kormánytól, ne 40 százalékos kulcsot állapítson meg az eva 2012-es mértékének, hanem 37 százalékosat. A kabinet ezt támogatta, így Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője és Rogán Antal, az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke zárószavazás előtti módosító indítványt nyújt be a jövő évi adótörvényekhez, amelyben javasolják, hogy 2012-ben 37 százalék legyen az eva mértéke.
Hétfőn dőlt el, hogy megmarad az egyszerűsített vállalkozói adó 2012-ben, az összeghatára és az adómértéke azonban emelkedni fog. Előbbi 25 millióról 30 millió forintra nő, utóbbi pedig – a mostani döntés értelmében – 37 százalékra.
Az eva ügye azzal kezdődött, hogy a fideszes Koszorús László október végén kezdeményezte a megszüntetését az adótörvényekhez benyújtott egyik módosító indítványában. Lázár János azonban november elején azt mondta, hogy szerinte meg kell tartani az egyszerűsített vállalkozói adót, és az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága sem támogatta az eva megszüntetésére vonatkozó indítványt. A kormány viszont úgy határozott, támogatja az eva megszüntetését 2012. január 1-jével. A Fidesz–KDNP-frakció november 7-i ülésén foglalt állást az adónem ügyében.
A tanácskozás után Lázár János azt mondta: Orbán Viktor miniszterelnök határozott és kemény volt abban, hogy meg kell szüntetni az egyszerűsített vállalkozói adót; a kormánypárti frakció azonban arra kérte a kabinetet, vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy jövőre emeljék meg az eva kulcsát 35 százalékra, és csak 2013-tól szűnjön meg.
Az eva sorsa végül most hétfőn dőlt el, miután a Fidesz–KDNP – a kormányfő saját szavai szerint – meggyőzte Orbán Viktort az ügyben, és úgy döntöttek, megmarad az adónem, amelynek csak a 2012-es kulcsa maradt kérdéses, ugyanis míg a fideszes képviselők jelentős része 35-37 százalékra emelte volna, addig a kormányzat egy része 40 százalékra.
Az eva 2012 utáni sorsáról Lázár János hétfőn azt mondta: jövőre tekintik át, hogyan alakítható ki egy új rendszer, amelynek egyik alapja az átalányadózás kiszélesítése lehetne 2013. január 1-jétől.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 30. 07:32, szerda | Belföld
Lázár János: minden HÉV-vonalat felújít a kormány
A kormány tervezi valamennyi HÉV-vonal felújítását, a munkálatokat pedig a szentendrei HÉV-vel kezdik, ahol sor kerül a teljes pálya, valamennyi állomás és az összes szerelvény rekonstrukciójára
2025. Július 29. 07:42, kedd | Belföld
Orbán Viktor: a lehető legkorábbi időponttal kell számolni a jövő évi választások kapcsán
A lehető legkorábbi dátummal kell számolni a jövő évi parlamenti választásokra való felkészülés során - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke hétfőn a Harcosok órája címmel frissen indult online műsorban.
2025. Július 29. 07:41, kedd | Belföld
Szijjártó Péter: az amerikai beruházások ellensúlyozzák az Európai Bizottság által okozott károkat
2025. Július 29. 07:37, kedd | Belföld
Ősszel élelmiszer-utalványt kapnak a nyugdíjasok
A kormány kihirdette a nyugdíjasok élelmiszer-utalványát biztosító rendeletet - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) hétfőn az MTI-vel.