Hírek
2017. Május 31. 07:30, szerda |
Belföld
Forrás: Bukovics Krisztián
Szia Peti! – avagy autók, mindhalálig
Az autó több mint tárgy, az autó minden valamire való fiúnak és férfinak az örök vágy, a sóvárgás, a megismerés iránti újabb és újabb kényszer:
a földi lét egyik – na jó, A másik – legfontosabb része, mindaddig, amíg egy csepp benzin marad még az utolsó tanker szállítmányának rozsdásodó hordójában. És persze azon is túl…
Igazából a bevezető, kissé apokaliptikus sorokban benne van a lényeg: új rovat indul, autókról szól majd, s egyelőre hetente jelenkezünk majd új témákkal, elsősorban tesztekkel, újdonságokkal. Nyilván mi is – pont úgy, mint mások – másként akarunk majd nekifutni, máshogy akarjuk ugyanazt tálalni abból a nem titkolt célból, hogy nálunk olvassanak az autópiac újdonságairól, ne másutt. Nyilván, ízlések és pofonok, gyaníthatóan egyelőre nekünk majd utóbbiból jut több, de hát tudják: nem az a legény, aki kapja a pofonokat, hanem aki állja.

Hogy mennyire álljuk, majd kiderül. Az biztos, hogy azért nem hirtelen jött fellángolásból vagy úri passzióból eveztünk autós vizekre. Az elmúlt ny’óc évből – amúgy tíz – hetet ebben a világban éltünk, az AutóMotortól az időközben halkan kimúlt autostat.hu-n keresztül hetilapokban megjelentünk, vezettünk, teszteltünk. Nem sokat, de talán annyit igen, hogy azért ne kelljen pironkodni: több mint 300 teszthét és ugyanannyi tesztautó azért nem kevés.
Még talán akkor sem, ha három év kihagyás után adta az ég újfent meg a lehetőséget arra, hogy ha csak kicsit, fél, negyed, nyolcad munkaidőben és főként azon túl az autókkal foglalkozzunk. Három év kihagyás egyébként nem tűnik soknak, de megélni azért elég fájdalmas volt, és akadt csalódás a visszatéréskor is.
Nem az autókkal, azok azért nem fordultak ki önmagukból, beugrottunk, mint Button a McLarenbe, és nagyjából mindent a helyén találtunk, ami a technikát illeti. Kicsit minden más lett, de például nem tűnt el, csak kevésbé jellegzetessé halványult egy új Dacia illata, okosabbak lettek a fedélzeti eszközök, kisebbek a lökettérfogatok és sajnos tovább fogynak a hengerek – de a lényeg nem változott. E téren legalábbis.
A technikát és autóipart sokkal kevésbé rázta meg ez a három év, viszont az importőröket újra felkeresve több volt a meglepetés. A Fordnál hiába kerestem a kiváló Varga Zsombort, hogy azután a Toyotánál találjak rá – én azt hittem, más márka nevét ki sem tudja ejteni :) -, a Citroen és Peugeot – bár a bevált, remek csapat megmaradt – önmagában már nincs is, van viszont helyette ismét Lada, nem változtak semmit a KIA és Hyundai lányai sem, s remélem, a többiekkel is lassan újra találkozhatunk.

Akivel biztos nem, az Kismartoni Péter. Pontosabban: a Renaultnál biztos nem, Péter, aki szerintem egyébként inkább Kis-Renault Péter, már nincs a franciáknál, kurtán-furcsán elválltak útjaik. Közöm nincs a döntéshez, de számomra – és talán azért néhány volt kolléga számára is – az egyik legnagyobb változás ez volt az elmúlt három évben a hazai autós szakmában.
Ahol megszűnik valami, ott elkezdődik valami más: talán nem bántok meg vele senkit, ha új rovatunkat önkényesen és senkitől nem zavartatva – nem érdekel – Péternek ajánlom, kitartást, új célokat és sikereket kívánva.
Szia Peti, és sziasztok ti is, hamarosan jelentkezünk. És naná, hogy Renault termékkel, elsőként. Csak azért is!

Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 27. 13:00, hétfő | Belföld
Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke nem veszi át az országos listán szerzett parlamenti mandátumát és nem indul pártja tisztújító kongresszusán sem. Ezt a politikus vasárnap tette közzé a Facebook-oldalán.
2026. Április 27. 11:00, hétfő | Belföld
Az eddiginél korábban lép életbe a MÁV csoport előszezoni menetrendje
A MÁV-csoport előszezoni menetrendje az idén minden eddiginél korábban, már május 1-jétől életbe lép - közölte a közlekedési vállalat vasárnap az MTI-vel.
2026. Április 27. 10:00, hétfő | Belföld
Jogszabály-módosítást kezdeményez az Országgyűlésnél a győri önkormányzat több káros anyag határértékének előírásában
Felterjesztési jogával élve jogszabály-módosításra sarkallja az Országgyűlést több ipari eredetű, egészségre káros anyag levegőterheltségi és felszín alatti vízi határértékének előírásában a győri közgyűlés
2026. Április 27. 09:00, hétfő | Belföld
Kapitány István: Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, versenyképes ötletekre építi
Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú és fenntartható siker titka
