Hírek
2013. Augusztus 09. 05:39, péntek |
Helyi
Forrás: MTI
Székelymenetelést hirdetett meg október 27-re a Székely Nemzeti Tanács
A székelyek "nagy menetelését" hirdette meg az egységes, önálló, autonóm Székelyföldért október 27-ére a Székely Nemzeti Tanács (SZNT).
Izsák Balázs, az SZNT elnöke egy csütörtök esti sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón elmondta, a terv szerint október 27-én, vasárnap a Brassót Bákóval összekötő 11-es országút székelyföldi szakaszán 11 településről és egy útkereszteződéstől indulnak el menetoszlopok a szomszédos települések felé.
"A székelyföldi déli harangszókor ökumenikus istentiszteleteket követően indulunk, és úgy tervezzük, hogy a budapesti déli harangszóig kialakul a 45 kilométeres menetoszlop" - jelentette ki Izsák Balázs.
Magyarország és Románia között egy óra eltérés van. Izsák Balázs magyarázatként hozzátette, valamennyi gyülekezési pontból a két szomszédos település felé indulnak majd a székely zászlók ezreit lobogtató tiltakozók. Magyarázata szerint az összefüggő menetoszlop azáltal alakul ki, hogy várhatóan az oszlopok vége el sem indul, mivel az egymással szembe haladó menetek eleje már összetalálkozik.

Izsák Balázs úgy fogalmazott, hogy így kívánják megüzenni a bukaresti kormánynak: a székelyek szembeszegülnek erőszakos asszimilációs tervével. "Nem célunk a forgalom lebénítása. Azt akarjuk, hogy ezen az útvonalon a székelyek meglátogassák egymást, megfogják egymás kezét, és kifejezzék szolidaritásukat" - tette hozzá. Megjegyezte, arra számítanak, hogy 150-200 ezer ember kapcsolódik be a székelyek nagy menetelésébe. Székelyföld és Erdély más tájairól autóbuszokkal viszik majd a tiltakozókat a menetelés útvonalához.
Az SZNT elnöke elmondta, az amerikai színes bőrűek ötven évvel ezelőtti nagy menetelése az egész világ számára példaértékű tiltakozó megmozdulás volt. Hozzátette, a székelyföldi menetelésnek az 1848-as forradalomig visszanyúló történelmi kötődései lesznek. A menetoszlop a tervek szerint Berecket, Gábor Áron szülőfaluját és Kököst, a székely ágyúöntő mester halálának a helyszínét köti majd össze, jelezvén, hogy "Háromszék nem alkuszik" - idézte az 1848-as jelszót Izsák Balázs.
Az SZNT elnöke kijelentette, egyeztettek a tiltakozásról a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) vezetőivel is. Valamennyi szervezet támogatásáról biztosította a szervező Székely Nemzeti Tanácsot.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 08. 18:00, szerda | Bulvár
Elhunyt Czigány György
Április 6-án 94 éves korában elhunyt Czigány György József Attila- és Erkel Ferenc-díjas költő, író, újságíró, érdemes művész, a Magyar Rádió népszerű Ki nyer ma? című műsorának alapító műsorvezetője
2026. Április 08. 17:00, szerda | Életmód
Minden korábbinál több tisztán elektromos gépkocsi állt forgalomba márciusban
Többszörös csúcsdöntést hozott az elmúlt hónap a hazai flotta klímabarát megújításában. Márciusban a valaha volt legtöbb tiszta és csendes gépjármű kapott zöld rendszámot
2026. Április 08. 17:00, szerda | Belföld
Megkezdődik a zalaszentiváni deltavágány építése
Hamarosan megkezdődik a jelenleg legnagyobb magyarországi vasútfejlesztési projekt, a zalaszentiváni deltavágány közel 12 milliárd forintból megvalósuló beruházása - közölte keddi sajtótájékoztatóján Zalaegerszeg polgármestere.
