Hírek
2013. November 19. 05:58, kedd |
Helyi
Forrás: MTI
Szálló por - Kedden elrendelhetik a szmogriadó riasztási fokozatát Budapesten
A hétfő délutáni fővárosi légszennyezettségi helyzet alapján lehet, hogy kedden a fővárosban el kell rendelni a szmogriadó riasztási fokozatát.
Ebben az esetben a forgalomkorlátozással járó intézkedések a kihirdetést követő nap, azaz szerda reggel 6 órától léphetnek életbe, de ez a hétfői és a keddi eredmények kedd és szerda hajnali értékelése alapján fog kiderülni - tette hozzá. Mint elmondta, vasárnap a kisméretű szállópor (PM10) szintje hat fővárosi mérőponton meghaladta a tájékoztatási, ezek közül három mérőállomáson a riasztási küszöbértéket is. A hétfőn délután 4 óráig számított átlageredmények alapján a helyzet már kissé javult.
A tájékoztatási fokozat azt jelenti, amikor a légszennyezettség rövid idejű hatása veszélyt jelent a lakosság egyes különösen érzékeny (gyermekek, időskorúak, krónikus betegek) csoportjaira. A riasztási fokozatot akkor rendelik el, amikor a légszennyezettség már rövid idő alatt is veszélyt jelent az emberi egészségre, és azonnali intézkedéseket kell tenni.
Kisméretű szálló por (PM10) esetében a riasztási fokozatot akkor kell elrendelni Budapesten, ha három fővárosi mérőállomáson egy időben mért koncentrációja két egymást követő nap átlagában meghaladja a riasztási küszöbértéket és a meteorológiai előrejelzések szerint a következő napon javulás nem várható.

A főváros közleménye szerint ha a kedvezőtlen légszennyezettségi helyzet eredményeképp kedden a hajnali órákban el kell rendelni a riasztási fokozatot, akkor a vonatkozó jogszabályok alapján szerda reggel 6 órától akár a gépjárműforgalmat is korlátozni kell, vagyis a rendszámtáblán fekete és piros színű hatszögletű környezetvédelmi plakettel ellátott gépjárművek a szmogriadó idején 6 órától 22 óráig nem közlekedhetnek a fővárosban. Ennek megsértése szabálysértésnek minősül, és a rendőrök akár százezer forintig terjedő bírságot szabhatnak ki.
Tarlós István főpolgármester kedden és szerdán kéri a reggeli híradások figyelését, hogy az esetleges hatósági korlátozó rendelkezések betartása minél kisebb problémát jelentsen.
A szálló por (PM10) magas koncentrációja miatt az Országos Környezetegészségügyi Intézet (OKI) a fővárosban és négy északkeleti városban egészségtelennek minősítette a levegőt. Az OKI honlapján található térképen Budapestet, Miskolcot, Sajószentpétert és Kazincbarcikát jelölték az egészségtelen levegő minőséget jelző narancssárga színnel. Ezeken a településeken a szálló por köbméterenkénti koncentrációja 75-100 mikrogramm.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
