Hírek
2013. November 11. 05:13, hétfő |
Helyi
Forrás: MTI
Sir David lesz Beckhamből
Lovagi rangra emeli a brit uralkodó David Beckhamet. A The Sun udvari forrásait idézve vasárnap azt írta, hogy az angol labdarúgó neve szerepelni fog II. Erzsébet királynő újévi kitüntetési listáján.
Beckham, akinek éppen tíz éve a Brit Birodalom Rendjének tiszti rangját (OBE) adományozta az uralkodó, ezúttal a Sir előnév viselésére jogosító lovagi címben részesül. Felesége, a Spice Girls lánybanda egykori énekesnőjéből elismert divattervezővé előlépett Victoria Adams a Lady Beckham megszólításra tarthat majd igényt férje kitüntetése után.
A lap forrásai szerint már csak az ilyenkor szokásos utolsó rutinszerű háttérvizsgálatok folynak. A brit adó- és vámhivatal ellenőrzi például, hogy Beckham pénzügyeivel minden rendben van-e, ahogy azt az uralkodói elismerésre felterjesztett tehetős jelöltek esetében formálisan mindig megteszik az adóhatóságok. Brit kormányzati bennfentesek a The Sun beszámolója szerint mindazonáltal közölték, hogy semmiféle akadályra nem számítanak Beckham magas kitüntetésével kapcsolatban.

Az angol labdarúgás világszerte külön márkanévként nyilvántartott szupersztárja a brit sportarisztokrácia felső százas kasztjának élén áll anyagi helyzete alapján. A The Sunday Times című vezető konzervatív vasárnapi brit lap minden év tavaszán összeállítja listáját - Sport Rich List - a Nagy-Britanniában élő leggazdagabb száz sportoló és sportmenedzser becsült vagyonáról, és az idei listát Beckham vezeti, aki a kimutatás szerint 165 millió fontot (csaknem 60 milliárd forintot) tudhat bankszámláján.
A Sport Rich List szerkesztői az összegbe nem számolták bele Beckham feleségének 35 millió fontra (több mint 12 milliárd forintra) taksált személyes vagyonát. A The Sun vasárnapi beszámolója szerint Beckham lovagi rangra emelésének lehetősége májusban merült fel, amikor a 115-szörös egykori angol válogatott - húszévi látványos karrier után - visszavonult a profi futballtól. Ő az egyetlen angol labdarúgó, aki négy ország klubszíneiben is bajnokságokat nyert: a Manchester Unitedben eltöltött évek után a Real Madridnál és az amerikai LA Galaxynál folytatta, majd a Paris Saint-Germain játékosaként fejezte be pályafutását.
A brit lap forrásai szerint nem kizárt, hogy Beckhamet Vilmos herceg, II. Erzsébet királynő unokája, a brit trón majdani várományosa üti lovaggá. Beckham közismerten szoros baráti viszonyt ápol az angol labdarúgó-szövetség elnöki tisztségét is betöltő Vilmossal.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 10. 16:00, péntek | Életmód
Utolsó napjához ért az Artemis II, a Hold körüli újabb űrrepülés
Utolsó napjához ért csütörtökön az Artemis II, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Hold-programjának legénységgel végzett első Hold körüli űrrepülése.
2026. Április 10. 14:00, péntek | Életmód
Agrometeorológia: pénteken és szombaton akár károkozó fagyok is várhatók
Az elmúlt években hatalmas károkat okoztak a tavaszi fagyok, és idén is komoly a probléma: a csütörtöki fagyos reggel után főleg pénteken és szombaton várhatók még akár károkozó fagyok is
2026. Április 10. 13:00, péntek | Külföld
Donald Trump a NATO-ra is helyezett nyomásgyakorlás szükségességéről írt közösségi oldalán
Donald Trump amerikai elnök a NATO-ra is helyezett nyomásgyakorlás szükségességéről szóló bejegyzést tett közzé csütörtökön internetes közösségi oldalán.
