Hírek
2013. Augusztus 06. 05:33, kedd |
Helyi
Forrás: MTI
Rekordszámú alkotás érkezett a jubileumi Vásárhelyi Őszi Tárlatra
Rekordszámú, 768 alkotás érkezett a hatvanadik Vásárhelyi Őszi Tárlatra, a zsűri ezek közül választja ki azt a mintegy kétszázat, amelyet a nagyközönség is láthat az októberben nyíló jubileumi kiállításon.
Almási István (Fidesz-KDNP) polgármester a zsűrizés szünetében tartott hétfői sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Vásárhelyi Őszi Tárlat a maga nemében egyedülálló képzőművészeti seregszemle Európában, ugyanis nincs még egy olyan kiállítás, melyet minden esztendőben megrendeztek volna 1954 óta, egyedül a kétévente megtartott Velencei Biennále tekint vissza komolyabb múltra.
Az eredetileg meghívásos, a gyakorlatban azonban szabad beadású tárlaton olyan alkotók mutatkoznak be, akik valamilyen módon kötődnek Hódmezővásárhelyhez vagy a kiállítássorozathoz. A tárlat fődíja a Tornyai-plakett – Szabó Iván szobrászművész alkotása -, melyet minden alkotó életében egyszer kaphat meg. Az elismerés 1966 óta pénzdíjjal is jár, ez ma – az önkormányzat jóvoltából – a hazai kiállítások között a legmagasabb összegű, nettó egymillió forintos jutalom.
Nagy Imre művészettörténész, a zsűri elnöke elmondta, hogy a tárlatra 470 festmény, 130 grafika, 159 plasztikai alkotás és kilenc egyéb mű érkezett. A zsűrinek ezek közül kell kiválasztani azokat az alkotásokat, amelyeket a nagyközönség is láthat októbertől az Alföldi Galériában. A rekordszámú alkotás mellett az is nehézzé teszi a művészettörténészekből és képzőművészekből álló zsűri feladatát, hogy a beadott alkotások között sok a kifejezetten nagyméretű mű.

A jubileumi kiállításon a még élő Tornyai-plakettes művészek mindegyike szerepel legalább egy alkotással – tette hozzá a szakember.
A zsűri határoz a díjakról és munkajutalmakról is, a döntést azonban csak a kiállítás megnyitóján hozzák nyilvánosságra. A több mint egy tucatnyi elismerés között a tavalyi évtől átadják a fiatal festők nívódíját is. Az ezt kiérdemlő alkotó a 250 ezer forintos pénzjutalom mellett a következő esztendőben önálló kiállítással is bemutatkozhat Hódmezővásárhelyen.
A jubileumi tárlatot számos esemény kíséri, köztük az Emlékpontban egy a politikum és a képzőművészet kapcsolatát bemutató kiállítás is. Az Alföldi Galéria emeletén pedig az Őszi Tárlatok hagyományait bemutató állandó kiállítás nyílik.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 11. 17:00, szombat | Belföld
NAV: április 20-ig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2026. Április 11. 15:00, szombat | Belföld
Budapesti repülőjáratokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér honlapján.
2026. Április 11. 13:00, szombat | Életmód
A Heim Pál gyermekkórház 250 millió forintot kap zajszigetelésre a Budapest Airporttól
Kétszázötven millió forintot adományozott a Budapest Airport (BA) a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek, a támogatással a repülőgépek okozta zajhatások mérsékléséhez kívánnak hozzájárulni.
