Hírek
2013. Október 29. 05:34, kedd |
Helyi
Forrás: MTI
Régészek szerint már az előemberek is készíthettek bonyolultabb eszközöket
Brit régészek olyan egymillió éves leletekre bukkantak, amelyek azt bizonyítják, hogy az előemberek az eddig véltnél jóval korábban készíthettek maguknak bonyolultabb használati eszközöket.
A Kenyában ásatásokat végző Liverpooli Egyetem kutatói szerint a kelet-afrikai ország Kilombe nevű településén végzett feltárások során talált pattintott kőeszközök sokkal összetettebbek, mint ahogy az a Homo erectustól (felegyenesedett ember, a modern ember őse) elvárható lenne - ismertette a Phys.org nevű tudományos hírportál a Philosophical Transactions of the Royal Society B nevű tudományos folyóiratban megjelent tanulmányt.
John Gowlett, az ásatásokat végző nemzetközi kutatócsoport tagja elmondta, az egymillió éves tárgyak kétszer olyan régen készültek, mint ahogy formájuk és bonyolultságuk alapján a szakemberek feltételezték volna.

A régészek elmondták, az ásatások során talált, az akkoriban használatos marokköveknél két és félszer hosszabb - feltehetőleg kézi fejszeként használt - karcsúsított eszközök igazolják azokat a pszichológiai feltevéseket, hogy az emberek természetüknél fogva éreznek különös vonzódást az ilyen formák iránt.
A gondos emberi kézimunka nyomait viselő tárgyakat valószínűleg állatok elejtésére, vagy növények betakarítására használhatták. Általában az ilyen karcsú formájú eszközök sokkal későbbi korból, a Homo sapiens korából valók. A kézi fejszéket a korábbi Homo erectus készítette - magyarázta Gowlett.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 12. 08:14, vasárnap | Belföld
Megkezdődött a választás, máris született egy rekord
A vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson reggel 7 óráig a szavazásra jogosultak 3,46 százaléka adta le szavazatát a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
2026. Április 12. 08:12, vasárnap | Életmód
Csaknem háromszázezren látták eddig a Magyar menyegzőt
Összesen csaknem háromszázezer nézőt vonzott eddig a Káel Csaba Magyar menyegző című filmje, amelyet Magyarországon több mint kétszázezren, a határon túl pedig kilencvenezren láttak eddig.
2026. Április 11. 17:00, szombat | Belföld
NAV: április 20-ig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
