Hírek
2013. November 19. 05:35, kedd |
Helyi
Forrás: MTI
Pénzbírságot szabtak ki Limburg püspökére
Húszezer euró pénzbírságot szabott ki a hamburgi tartományi bíróság a limburgi római katolikus egyházmegye püspökére.
A bíróság hétfői közleménye szerint a bírság kivetésével lezárták a Franz-Peter Tebartz-van Elst elleni eljárást, amelyet a hamburgi ügyészség kezdeményezett, mert úgy ítélte meg, hogy a püspök nem mondott igazat egy úgynevezett esküt helyettesítő, bíróság előtt tett nyilatkozatában. Az ügyészség egyetért a bíróság döntésével.
A háttér egy vita a Der Spiegel hírmagazin és Tebartz-van Elst között a püspök egy indiai repülőútjával kapcsolatban. A püspök az esküt helyettesítő nyilatkozatban azt állította, hogy a lap egy munkatársával folytatott beszélgetése során az újságíró nem tette fel neki azt a kérdést, hogy első osztályon utazott-e, ő pedig nem mondta azt, hogy az üzleti osztályon utazott.

A Der Spiegel és az ügyészség szerint mindez fordítva történt, a püspök első osztályon utazott Bangalore-ba, hogy részt vegyen egy szegényeket támogató programban, és amikor az újságíró erre rákérdezett, Tebartz-van Elst azt mondta, hogy az üzleti osztályon utazott.
A limburgi püspök az utóbbi hetekben egy másik ügy miatt is szerepelt a német sajtóban. Kiderült, hogy rezidenciájának felújítása és bővítése a tervezett 2,5 millió euró helyett legkevesebb 31 millió euróba kerül. A német püspöki konferencia vizsgálatot indított az ügyben, a Vatikán pedig felfüggesztette a püspököt tisztségéből.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 08. 17:00, szerda | Életmód
Minden korábbinál több tisztán elektromos gépkocsi állt forgalomba márciusban
Többszörös csúcsdöntést hozott az elmúlt hónap a hazai flotta klímabarát megújításában. Márciusban a valaha volt legtöbb tiszta és csendes gépjármű kapott zöld rendszámot
2026. Április 08. 17:00, szerda | Belföld
Megkezdődik a zalaszentiváni deltavágány építése
Hamarosan megkezdődik a jelenleg legnagyobb magyarországi vasútfejlesztési projekt, a zalaszentiváni deltavágány közel 12 milliárd forintból megvalósuló beruházása - közölte keddi sajtótájékoztatóján Zalaegerszeg polgármestere.
