Hírek
2025. Június 08. 09:06, vasárnap |
Sport
Forrás: MTI
Pécsi Ármin a Puskás Akadémiától a Liverpool FC-hez igazolt
Pécsi Ármin U21-es válogatott kapus a Puskás Akadémiától a Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató angol bajnoki címvédő Liverpool labdarúgócsapatához igazolt.
Az angol klub honlapján megjelent rövid közlemény szerint a húszéves játékos már átesett az orvosi vizsgálatokon és aláírta szerződését.
A rangos Golden Boy díj jelöltjei között is szereplő Pécsi a legutóbbi idényben harminc alkalommal lépett pályára a felcsúti csapatban, amellyel a tavalyi bronzérem után idén az NB I második helyén végzett.
"A kapus játékjogát klubrekordnak számító összegért értékesítettük a Liverpoolnak" - áll a Puskás Akadémia honlapján a pontos összeg megjelölése nélkül. Sajtóhírek szerint 1,5 millió fontot fizettek a játékjogáért.
Pécsi Győrben kezdett futballozni, 2017-ben került a felcsúti akadémiára, ahol minden korosztályos csapatot végigjárt, majd szerepelt az NB III-as együttesben, valamint kooperációs szerződéssel Csákváron is a másodosztályban, mielőtt tavaly februárban bemutatkozott a felnőtt élvonalban. Azóta összesen 46 NB I-es találkozón lépett pályára a Puskás színeiben, ezeken 58 gólt kapott, 15 találkozón viszont nem tudtak a kapujába találni az ellenfelek.
"Nagyon nehéz néhány mondatban megköszönni mindazt, amit a Puskás Akadémiától kaptam, de most, hogy eljött a búcsú ideje, mégis megpróbálom" - nyilatkozott Pécsi Ármin.
Hozzátette: nagyon hálás mindenkinek, aki foglalkozott vele az akadémiai évei alatt, köszönettel tartozik az összes kapusedzőjének és korábbi edzőjének.
"Kizárólag szép emlékeket viszek magammal Liverpoolba az utánpótlásban, illetve a felnőtt csapatnál töltött évekből. Ebben a klubban nőttem fel, itt lettem élvonalbeli labdarúgó és profi futballista, de most olyan lehetőség adódott az életemben, amit muszáj volt megragadnom, így a váltás mellett döntöttem" - magyarázta.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 26. 07:00, vasárnap | Sport
Magyar Nagydíj - Norrisé a pole pozíció a Hungaroringen
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését a Hungaroringen, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről Mogyoródon.
2026. Július 25. 07:00, szombat | Sport
Magyar Nagydíj - Hamilton zárt az élen a második szabadedzésen
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari brit versenyzője végzett az élen a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki második szabadedzésén a mogyoródi Hungaroringen.
2026. Július 24. 07:02, péntek | Sport
El-selejtező - Joseph duplázott, a Ferencváros megint előnnyel várja a hazai visszavágót
A Ferencváros labdarúgócsapata 2-1-re győzött csütörtökön a holland Twente vendégeként az Európa-liga selejtezőjének második fordulójában, a párharc első felvonásán.
2026. Július 22. 07:16, szerda | Sport
Kl-selejtező - Nagy arányú győzelmet aratott a Győr
A magyar bajnok Győr 6-2-re győzött a luxemburgi Atert Bissen vendégeként kedden a Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában, így már az első felvonás során eldöntötte a továbbjutás kérdését.
