Hírek
2019. November 18. 06:25, hétfő | Sport
Peches, mégis bíztató Rallye Hungary ERC futam!
Bár a Ritmus A.S.E. egyik támogatott versenyzője sem látta meg a célt, a főleg Vincze Ferkó által mutatott tempó azonban valamennyire kárpótol minket.
Klausz Kristóf kicsit küszködött a számára ismeretlen Ford Fiesta R5 beállításaival az extrém körülmények között, de azért okosan és taktikusan versenyzett, míg egy visszafordítóban egy sártól nem látható gyökér, kifordította Ford bal első futóművét.
Várkonyi Szabolcs csapatvezető:
Nagyon büszke vagyok Vincze Ferkó eredményeire, őt gyorsaságit teljesített, amiből hármat megnyert, egyszer második lett, míg egy defektet szerezve végzett csak ennél hátrébb. Tudjuk, hogy egy versenynek a célban van vége, de szerintem Ferkó jövője szempontjából az is fontos volt, hogy fel tudta venni a versenyt a híresen-hírhedten gyors Lukyanukkal szemben is. Sajnos a defektje után egy hőfok jeladó megsérült, ezért kiálltak, mert nem akartak kockáztatni. Másnap visszaállva, még hátrébbról rajtolva is gyorsot tudtak nyerni, azonban egy következő defekt, amit egy nagy ütés okozott és vélhetően ez okozta a kormánymű hibáját, végleg kiállásra kényszerítette őket.

Kristófék okosan, taktikusan versenyeztek, de a már említett visszafordító megadásra késztette őket, pedig látva a történéseket, egy szép eredmény jöhetett volna ki belőle az ismeretlen autóval is.
Gratulálunk a célba érőknek, különösen a győztes Turán Friciéknek.
Köszönjük a reklámpartnereinknek a támogatást, valamint a Korda Racing-nek a nagyszerű autót!
Kiemelt partnereink:
Sun&Fun Holidays Kft., Krisped Kft., Hetech Trend Kft., Sütödetech Kft., Multikomplex Budapest Kft., -CATA-
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 09. 07:26, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Kétgólos hátrányban Szoboszlaiék és a Barcelona is
2026. Április 09. 07:26, csütörtök | Sport
Férfi kézilabda BL - A Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged
A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában.
2026. Április 08. 07:19, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - Az utolsó szalmaszálba kapaszkodik a Liverpool
2026. Április 07. 07:23, kedd | Sport
Férfi vízilabda-vk - A házigazda görögök legyőzésével kezdtek a magyarok
Győzelemmel kezdte szereplését a magyar válogatott a férfi vízilabda világkupa görögországi divízió I-es tornáján: Varga Zsolt szövetségi kapitány együttese hétfőn a házigazdák felett diadalmaskodott nagy csatában 13-12-re.
