Hírek
2013. Október 07. 05:14, hétfő |
Helyi
Forrás: MTI
Oszama bin Laden-t okolja balesetéért egy szlovák nő
Oszama bin Laden-t okolja a vele történtekért egy közúti balesetet okozó szlovák nő, aki azt állítja: menet közben az al-Kaida néhai vezetője taszította ki a saját autójából.
A 35 éves szlovák nő szombaton a Besztercebányát elkerülő közúti körgyűrűn okozott balesetet úgy, hogy gépkocsijával nekirohant egy előtte haladó autónak, aminek következtében az felfordult - erősítette meg az MTI-nek Petra Vasková, a besztercebányai megyei rendőrkapitányság szóvivője. A baleset okozója az ütközést követően elhajtott a helyszínről, az autó vezetőjét és a szalagkorlátnak csúszott gépkocsiját néhány kilométerrel odébb találták meg a rendőrök - tette hozzá.
A balesetet okozó, majd a helyszínről elmenekülő nő gépkocsija azt követően csúszott a szalagkorlátba, hogy vezetője menet közben kiugrott az autóból - számolt be a kuriózumnak számító esetről a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség, amely úgy tudja: a nő arról győzködte a kiérkező rendőröket, hogy a kormány mögül Oszama bin Laden, az al-Kaida néhai vezetője taszította ki őt az útra.
A nő vérében nem találtak alkoholt a rendőrök a helyszínen végzett szondáztatás során, az egyéb tudatmódosító szerek esetleges jelenlétét kimutató vérvizsgálat eredményei pedig egyelőre még nem készültek el. A körülményekre való tekintettel azonban az ügyben indult eljárás során várhatóan a nő szellemi állapotát is vizsgálni fogják - mondta a rendőrségi szóvivő.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 06. 16:00, hétfő | Belföld
Magyar fejlesztés javíthatja az állatjólétet és a hatékonyságot a tejtermelő gazdaságokban
Magyar fejlesztésű, mesterséges intelligenciával támogatott szolgáltatás javíthatja az állatjólétet és a működtetés hatékonyságát a tejtermelő gazdaságokban – közölte az MTI-vel az Adutrade Farm Kft.
2026. Április 06. 14:00, hétfő | Életmód
Steinbach József: van bátorítás, igazi isteni bátorítás
A feltámadás örömüzenete az, hogy van bátorítás, nem is akármilyen bátorítás, isteni bátorítás - jelentette ki a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke húsvétvasárnapi igehirdetésén, Balatonalmádiban.
2026. Április 06. 13:00, hétfő | Életmód
Erdő Péter: húsvét az egész életünket mássá teszi
Húsvét az egész életünket mássá teszi, segít, hogy boldogok legyünk. A mi feladatunk pedig az, hogy elmondjuk ezt a titkot a világnak - hangsúlyozta Erdő Péter húsvétkor.
