Hírek
2012. Április 12. 07:07, csütörtök |
Belföld
Forrás: mno / MTI
Nyáron kezdődhet a radartorony építése
Befejeződött a Medinára tervezett NATO-radartorony építési engedélyezési eljárása, a Honvédelmi Minisztérium (HM) jelenleg a kivitelezés közbeszerzési eljárását készíti elő – közölte a tárca szerdán.
A közbeszerzési eljárás függvényében a tervek szerint a nyár közepén kezdődhet a radartorony építése – írta az MTI-nek küldött tájékoztatójában a HM sajtóirodája.
E szerint az építés pontos költségvetése a közbeszerzési eljárást követően határozható meg. A költségbecslés alapján a beruházás 1–1,2 milliárd forintba kerül, ebből a radartorony építése mintegy 0,9–1 milliárd forintot tesz ki. „A beruházás fedezete a tárca költségvetésében rendelkezésre áll, ugyanakkor esély van arra, hogy a NATO megfinanszírozza. A NATO-finanszírozásról szóló döntés április végéig megszületik” – írta a minisztérium sajtóirodája.
A HM 2011. márciusban jelentette be, hogy a korábban a Zengőre, majd a Tubesre tervezett radart a Tolna megyei Medinán építik meg. A medinai lokátorállomáson 1987-ben üzembe helyezett, szovjet technológiával működő radart várhatóan 2013 végén váltja fel a háromdimenziós rendszer.
A HM korábbi tájékoztatása szerint a 28 méter magasra tervezett toronyra az év végén helyezik el az antennarendszert védő kupolát, a radart a tesztelés után, 2013. szeptemberben állíthatják hadrendbe.
A medinai radar a magyarországi 3D-s berendezésekhez hasonlóan az olasz Selex Sistemi Integrati gyártmánya lesz, a rendszert alkotó másik két lokátor már terv szerint elkészült, és működik Bánkúton, illetve Békéscsabán.
MTI / mno
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 11. 15:00, szombat | Belföld
Budapesti repülőjáratokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér honlapján.
2026. Április 11. 11:00, szombat | Belföld
A levélben szavazásra jogosultak több mint fele már leadta szavazatát
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező csaknem 497 ezer választópolgár közül 254 ezren már leadtak levélszavazatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombat reggeli adatai szerint.
2026. Április 11. 10:11, szombat | Belföld
Orbán Viktor: Zelenszkíj vagy én?
2026. Április 10. 09:00, péntek | Belföld
NVI: szoros eredmény esetén csak a szavazást követő szombaton lehet ismert a választás végeredménye
Szoros eredmény esetén csak a szavazást követő szombaton lehet ismert az országgyűlési választás végeredménye - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) csütörtökön az MTI-vel.
