Városlista
2026. április 8, szerda - Dénes

Hírek

2013. Augusztus 13. 05:32, kedd | Helyi

Négy megye műemléki leltára készül el uniós forrásból

Négy megye műemléki leltára készül el uniós forrásból

Uniós forrás felhasználásával Fejér, Heves, Veszprém és Borsod-Abaúj-Zemplén megye műemlékeit térképezik fel és azokat írott, valamint elektronikus formában elérhetővé teszik mindenki számára

Cser-Palkovics András polgármester örömét fejezte ki, hogy a Szent István-emlékévben országos szintű kezdeményezés indul el a városban és annak alapját a Székesfehérvárról megjelentetett topográfiai kiadvány adja.

L. Simon László, az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnöke szerint komoly adósságok vannak a magyarországi műemlékvagyon esetében, többek között a nyilvántartás területén. Fontosnak nevezte, hogy elektronikus műemléki topográfiai anyagok is születnek majd.

Orosz Bálint, a Belügyminisztérium örökségvédelmi főosztályvezetője elmondta, hogy a topográfiának a dokumentáláson, kutatáson túl fontos feladata a társadalom figyelmét ráirányítani a környezetükben lévő értékekre.


Entz Géza művészettörténész, a program szakmai vezetője elmondta, hogy egy 2009-ben megjelent székesfehérvári kötet lesz az etalon, azt szeretnék tovább fejleszteni, a modern igényekhez igazítani. Jelezte, hogy létezik egy internetes munkafelület, amelynek felépítése megegyezik a később kiadandó kötetek szerkezetével és ott a szövegek mellett rajz- és fotódokumentációk, valamint GPS-koordináták is megtalálhatók lesznek.

Kiemelte: az örökségvédelem nemcsak arról szól, hogy nem romboljuk le az épített örökséget, hanem arról is, hogy mindenki számára hozzáférhetővé tesszük. Megjegyezte, hogy ennek érdekében jövőre 5-7 kötet kiadását tervezik a projekt keretein belül.

A Társadalmi vállalkozás fejlesztése a műemléki topográfiai feladatok ellátására című programban a szakemberek - megfelelő előkészítés után - házról házra bejárják a terepet, és leírják az értékeket. A feldolgozás részét képezi az utca- és településszerkezet, a helytörténet, a táj és az épített elemek kapcsolata is. Az elkészült topográfiát útikönyvként, informatikai adatbázisként, fejlesztési dokumentumként is használni lehet a jövőben.

A 2015. március 31-ig tartó, 90 millió forint összköltségű program hosszú távú célja újszerű, innovatív foglalkoztatási program kidolgozása. A nyertes Agóra Vidékfejlesztési Alapítvány célul tűzte ki, hogy húsz fő bevonása és képzése után tíz főt foglalkoztatva piacképes nonprofit kft.-t hoz létre, amely helyi közcélokat, állami feladatokat is ellát majd, miközben önfenntartóvá válik. A projektben a műemléki feladatok állami átszervezése miatt munkanélkülivé vált, speciális műemlékes tudással bíró álláskeresők felkészítése és foglalkoztatása zajlik majd.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 08. 18:00, szerda | Bulvár

Elhunyt Czigány György

Április 6-án 94 éves korában elhunyt Czigány György József Attila- és Erkel Ferenc-díjas költő, író, újságíró, érdemes művész, a Magyar Rádió népszerű Ki nyer ma? című műsorának alapító műsorvezetője

2026. Április 08. 17:00, szerda | Belföld

Megkezdődik a zalaszentiváni deltavágány építése

Hamarosan megkezdődik a jelenleg legnagyobb magyarországi vasútfejlesztési projekt, a zalaszentiváni deltavágány közel 12 milliárd forintból megvalósuló beruházása - közölte keddi sajtótájékoztatóján Zalaegerszeg polgármestere.

2026. Április 08. 17:00, szerda | Életmód

Minden korábbinál több tisztán elektromos gépkocsi állt forgalomba márciusban

Többszörös csúcsdöntést hozott az elmúlt hónap a hazai flotta klímabarát megújításában. Márciusban a valaha volt legtöbb tiszta és csendes gépjármű kapott zöld rendszámot