Városlista
2026. május 24, vasárnap - Eszter

Hírek

2013. Augusztus 05. 05:26, hétfő | Helyi
Forrás: MTI

Nagy Anna: csaknem ezer határon túli magyar gyerek táborozhat Zánkán

Nagy Anna: csaknem ezer határon túli magyar gyerek táborozhat Zánkán

A Határtalan túra elnevezésű tábor keretében összesen csaknem ezer külhoni magyar gyereket várnak az elkövetkező három hétben Zánkára.

A szóvivő tájékoztatása szerint a 8-15 év közötti gyerekek Romániából, Szlovákiából, Ukrajnából, Horvátországból, Szerbiából és Szlovéniából érkeznek táborozni három turnusban, egy-egy hétre.

Hozzátette: olyan magyar gyerekek számára írták ki a pályázatot, akik vagy magyar nyelvű oktatásban vesznek részt, vagy néptánccsoport, cserkészcsapat tagjaként a magyar kultúrához kapcsolódó tevékenységet folytatnak.


Nagy Anna kifejtette: a többi Erzsébet-táborhoz hasonlóan olyan gyermekek is részt vehetnek a táborban, akiknek erre egyébként nem lenne lehetősége. Jelezte: a tábor önrésze gyerekenként ezer forint. Kitért arra is: minden tábor Zánkán lesz, ahol teljesen felújított épületekben tudják elhelyezni a gyerekeket, akik a strandolás mellett többek között művészeti és sportprogramokon vehetnek részt, és ismerkedhetnek az anyaországgal.

Emellett a táborba érkező külhoni magyar gyerekek prezentációval is készülnek saját településükről, így jobban meg tudják ismerni a többi országban élő kisebbségek helyzetét, körülményeit - mondta a szóvivő.

Címkék: civilek, magyarság, tábor

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.

2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi

Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben

A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.