Hírek
2013. November 12. 05:43, kedd |
Helyi
Forrás: MTI
Morrissey feldolgozásdallal tiszteleg Lou Reed emléke előtt
Feldolgozásdallal tiszteleg a két héttel ezelőtt elhunyt amerikai rocklegenda, Lou Reed emléke előtt egy másik énekes sztár, Morrissey. A Smiths egykori frontembere Reed Satellite of Love című dalát adja ki.
A digitálisan letölthető kislemez december 2-án jelenik meg. A felvétel még két évvel ezelőtt egy Las Vegas-i koncerten készült. A Morissey-féle Satellite of Love januárban kétféle vinylen is elérhető lesz, más koncertfelvételekkel együtt - közölte a Parlophone Records.
"Zenéje szinte egész életemben jelen volt, és mindig benne lesz a szívemben. Képzeljék el, milyen ostoba lenne a világ az olyanok nélkül, mint Lou, aki saját törvényei szerint cselekedett" - idézett Morrissey-nak a Reed halálhíre kapcsán kiadott közleményéből a Slicing Up Eyeballs című zenei blog.
A Satellite of Love című dal először Lou Reed 1972-ben megjelent szólólemezén, a Transformeren szerepelt. Az október 27-én elhunyt zenész, előadó, dalszerző két évvel korábban, 1970-ben lépett ki a következő évtizedek rockzenéjére meghatározó hatást gyakorló Velvet Underground zenekarból. Morrissey egy másik kiemelkedő csapat, a Smiths tagja volt 1982 és 1987 között. Nemrég megjelent önéletrajza hamarosan hangoskönyv változatban is elérhető lesz.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 07. 16:00, szombat | Belföld
Hegyi Zsolt: minden eddiginél nagyobb lépés történt a MÁV-flotta megújítása felé
Plusz 50 ezer vasúti ülőhely: mintegy 100 távolsági és elővárosi motorvonat, csaknem 90 új InterCity-kocsi
2026. Február 07. 13:43, szombat | PR
Innováció nyomás alatt
Hogyan marad versenyképes a bankszektor 2026-ban? Új közvetítők teremtenek versenyhelyzetet a bankok számára
