Hírek
2013. December 24. 05:55, kedd |
Helyi
Forrás: MTI
Meghalt a börtönben Pándy András
Meghalt a börtönben Pándy András sorozatgyilkos.
A magyar származású volt lelkészt, akit 86 éves korában ért hétfő hajnalban a halál, 2002-ben ítélték életfogytiglani szabadságvesztésre hat családtagjának meggyilkolása miatt. Ágnes lányával - aki egyben a szeretője is volt - bűnszövetségben két volt feleségét, két saját fiát, valamint második felesége két lányát ölte meg. A holttesteket feldarabolták, és maradványaikat savval részben feloldották.
Mindez a nyolcvanas évek végén történt, Pándy akkor már évtizedek óta Belgiumban élt. Ágnest, aki beismerő vallomást tett, 21 évi börtönre ítélték, de 2010-ben feltételesen szabadlábra helyezték. Pándy az eljárás alatt végig tagadott, és azt állította, hogy az eltűnt családtagok egészségben élnek, és ő maga "az angyalok által" kommunikál is velük.
A bűncselekmény-sorozat felderítése közvetett módon egy másik hírhedt belga sorozatgyilkos, Marc Dutroux ügyének köszönhető: Dutroux esetében a nyomozó hatóság számos hibát követett el, és a bírálatok nyomán a rendőrség alaposabban utána nézett korábbi, tisztázatlan eltűnési eseteknek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 09. 15:00, csütörtök | Belföld
Harmadik éve csökken az ipari termelés Magyarországon
2026. Április 09. 14:00, csütörtök | Bulvár
Korda Györgyöt és Balázs Klárit ábrázoló domborművet avattak fel a budapesti repülőtéren
2026. Április 09. 12:00, csütörtök | Kék hírek
Pszichiáter és álorvos ellen emeltek vádat vesztegetés miatt Zalában
Vesztegetés miatt emeltek vádat egy pszichiáter és egy magát orvosnak kiadó férfi ellen, utóbbinak kuruzslás miatt is felelnie kell - tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.
