Hírek
2014. Július 23. 11:00, szerda | Belföld
Megéri most nyaralót venni – csökkentek az árak
Jobban megéri most házat venni a Balaton környékén, mint tavaly. A legtöbb megyében számottevően csökkent az eladásra kínált nyaralók ára, jelenleg átlagosan 122 ezer forintot kell fizetni egy négyzetméterért.
A Jófogás.hu e-kereskedelmi oldal felméréséből az is kiderül, hogy a „klasszikus” Balaton környéki megyékben a legszembetűnőbb az árzuhanás, míg Fejér és Komárom-Esztergom megyében jelentős a növekedés.
Országosan 12 ezer forinttal csökkent egy nyaraló átlagos négyzetméterára, ami egy 80 m2-es ingatlan esetében közel egymillió forintos különbséget jelent. A Jófogás.hu a nyári szezon közepén az adatbázisában szereplő ingatlanárakat vizsgálva arra jutott, hogy átlagosan 122 ezer forint/ m2-ért lehet saját második otthont vásárolni. Tavaly júniusban még átlagosan 134 ezer forint/m2 áron kínálták a nyaralókat.
Az árak változását figyelve megállapíthatjuk, hogy divatba jött két Budapest közeli megye: Komárom-Esztergom és Fejér a legdrágábbak közé tartozik, utóbbi elsősorban a Velencei-tónak köszönheti népszerűségét. Jelenleg mindkét megyében 188 ezer forint körül mozog a nyaralók négyzetméterára és a drágulás is komoly. Tavaly ilyenkor Fejérben még átlagosan csak 160 418 forintot, Komárom-Esztergomban pedig 115 751 forintot kértek a nyaralók négyzetméteréért.
A lista végén Nógrád kullog, itt akár már 64 ezer forint/m2-ért szerezhetünk egy kis darabka nyugalmat, de Hevesben és Jász-Nagykun Szolnok megyében sem feltétlenül drága mulatság a nyaralóvásárlás. A Tisza-tónál már 1,5 millió forintért miénk lehet egy helyes kis nyári lak. Érdekesség, hogy a Balaton környéki megyékben is, Zalában és Somogyban például jelentős mértékben átlagosan 40 ezer forinttal csökkentek az árak, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a magyar tenger veszítene vonzerejéből. Hiszen a legdrágább üdülőket még mindig itt találjuk, például 270 millió forintot kérnek egy tihanyi, örökpanorámás, számos extrával felszerelt luxus ingatlanért.
A nyaralóárak zuhanása nem újdonság: 2010-ben volt a boom, akkor 209 ezer forintot kértek átlagosan és országosan egy négyzetméterért, ami mára majdnem a felére csökkent. Összegezve, Magyarország legismertebb apróhirdetési portáljának adatait, Fejér, Komárom-Esztergom, és Veszprém megye rendelkezik a legdrágább nyaralóárakkal, míg Nógrád, Heves, és Jász-Nagykun megyében a legolcsóbbak. Az elmúlt évek alapján az is kijelenthető, hogy nyáron éri meg legjobban, tavasszal pedig legkevésbé nyaralót vásárolni.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 23. 08:57, kedd | Belföld
NGM: februárban egyszerre nagyobb összeget kapnak a nyugdíjasok
Amit vállaltunk, teljesítjük: 2026-ban is megőrizzük a nyugdíjak vásárlóértékét, februárban érkezik a 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj első heti részlete - közölte hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)
2025. December 23. 08:57, kedd | Belföld
NGM: idén is előrehozottan, karácsony előtt érkeznek a családtámogatási ellátások
A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni, hogy a karácsony az ünnep meghittségéről és valódi értékeiről szóljon.
2025. December 23. 08:55, kedd | Belföld
Fuvarozók tüntettek a tervezett útdíjemelés ellen Budapesten és környékén
Fuvarozók tüntetettek a tervezett útdíjemelés ellen hétfőn Budapesten és környékén, ez a rendőrség folyamatos tájékoztatása szerint időszakosan több helyen okozott torlódást, lassulást.
2025. December 23. 08:54, kedd | Belföld
Orbán Viktor: Háborúmentes karácsonyunk lesz
Egy háborúmentes karácsonyunk lesz, de a háborús veszély nem múlt el - figyelmeztetett Orbán Viktor miniszterelnök a TV2 Tények című műsorának különkiadásában hétfőn este.
