Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2013. Január 27. 05:00, vasárnap | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Még ebben az évben jön a Malév utód?

Még ebben az évben jön a Malév utód?

Még ebben az évben elindulhat a Malév megszűnése után maradt űr kitöltésére a Hungarian World Airways - közölte a német BizTravel értesülésére hivatkozva az Utazó magazin.Egyelőre öt Airbus A-320-szal készülnek indulni, azonban oldalukon a flottájukba sorolták még az A-330, illetve az A-340 típusú repülőgépeket is. Hosszú távú tervei között pedig 4 kontinens 60 városa szerepel.

Amit ebből most látni, az a légitársaság megszervezésére létrejött cég és egy készülő magyar, illetve egy működő angol weboldal. Az angol honlapról megtudhatjuk, hogy a vállalatot 2012 szeptemberében alapították és nyilvánvaló céljuk, hogy betöltsék a Malév által hagyott űrt.

Értesüléseik szerint a társaság vezetői között van a Civil Társulás az Új Magyar Légitársaságért ügyvivője, Lévai Péter is. Ő még szeptemberben elmondta egy sajtótájékoztatón, hogy arab, ázsiai és európai befektetők biztosíthatják az induláshoz szükséges 640 millió eurót. A lapnak Csiky László, az MLV vezérigazgatója elmondta, valóban tervezik a légitársaság elindítását, és ez még a idén meg is történik. Mint mondta, a korábbi hírek márciusról szóltak, de ez az időpont, már csak az engedélyek megszerzése miatt is, illuzórikus.Egy biztos, mondta Csiky László: 2013-ban indulunk. Szavai szerint az légitársaságban az állam semmilyen formában nem képviselteti magát, magyar kis és középvállalkozások pénzéből és külföldi forrásokból valósul meg a projekt.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld

Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén

2024. Május 06. 07:49, hétfő | Belföld

Vonat elé hajtott egy kamion Baján

Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban;

2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

2024. Május 04. 06:00, szombat | Belföld

A Fidesz és a KDNP összes vezető politikusa az országot járja majd a következő hetekben

Megkezdjük a valaha volt legnagyobb, legerősebb európai parlamenti kampány második szakaszát, a Fidesz és a KDNP összes vezető politikusa az országot járja majd a következő hetekben