Városlista
2026. április 8, szerda - Dénes

Hírek

2013. Szeptember 15. 05:08, vasárnap | Helyi
Forrás: MTI

Magyar pályázat a 2019-es nyári Universiadéra

Magyar pályázat a 2019-es nyári Universiadéra

A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) benyújtotta pályázatát a 2019-es, XXX. nyári Universiade budapesti megrendezésére.

A MEFS tájékoztatása szerint szombaton Brüsszelben, a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) központjában mutatta be a pályázatot Kiss Ádám MEFS-elnök és a magyar kormány részéről Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkára. Kiemelték, hogy Budapest korábban már kétszer megrendezte a legnagyobb egyetemi világversenyt: 1935-ben Egyetemi Világjátékokat, 1965-ben pedig az Universiadét, amely az olimpia után a világ második legnagyobb létszámú nemzetközi sporteseménye. Hangsúlyozták, hogy a 2019 augusztusára tervezett sportesemény megrendezéséhez minden szükséges feltétel adott, a már folyamatban lévő, jelentős budapesti sportberuházások a rendezvénytől függetlenül megvalósulnak, és a létesítmények méltó helyszínül szolgálhatnak az Universiadénak.

Budapest mellett Baku és Brazíliaváros jelentkezett a lebonyolításra. A budapesti pályázat egyik erőssége lehet, hogy a fővárosban elindult, illetve tervezett sportberuházások, mint a Puskás Ferenc vagy az FTC-stadion, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campusa vagy a Tüskecsarnok elkészülnek a tervezett játékok előtt. Emellett új elemként egy 10 ezer sportoló elszállásolására alkalmas "Universiade-falut" kell megvalósítani, amely az eddigi külföldi tapasztalatok alapján kollégiumi, illetve szociális bérlakásfejlesztés részeként megoldja a továbbhasznosítás kérdését is. A pályázat nagy mértékben épít az esemény felsőoktatási jellegére, és kihasználja azt, hogy - a londoni olimpiához hasonlóan - a versenyeket a város szívében rendeznék meg.


A magyar kormány szerdán elvi támogatásáról biztosította az Universiade-pályázatot, és a hozzá csatolandó miniszterelnöki levél is kiemeli a soron következő tárgyalások fontosságát. A november 9-ei eredményhirdetés előtt, várhatóan októberben a FISU szakemberei a tervezett helyszíneken tesznek látogatást, és felmérik a beruházások állását, a létesítmények képességeit.

A MEFS kiemelte, hogy egy ekkora rendezvény megmozgatja az ország egészét, mivel az Universiade alatt általában mintegy 20 ezer önkéntes, zömében egyetemi hallgató működik közre a versenyeken, és így hozzájárul a sportos életmód népszerűsítéséhez.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 08. 17:00, szerda | Életmód

Minden korábbinál több tisztán elektromos gépkocsi állt forgalomba márciusban

Többszörös csúcsdöntést hozott az elmúlt hónap a hazai flotta klímabarát megújításában. Márciusban a valaha volt legtöbb tiszta és csendes gépjármű kapott zöld rendszámot

2026. Április 08. 17:00, szerda | Belföld

Megkezdődik a zalaszentiváni deltavágány építése

Hamarosan megkezdődik a jelenleg legnagyobb magyarországi vasútfejlesztési projekt, a zalaszentiváni deltavágány közel 12 milliárd forintból megvalósuló beruházása - közölte keddi sajtótájékoztatóján Zalaegerszeg polgármestere.