Hírek
2013. Október 23. 05:24, szerda |
Helyi
Forrás: MTI
Liszt Ferenc-emléktáblát avattak a budapesti repülőtéren
Felavatták a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér névadójának emléktábláját a 2B terminál bejáratánál kedden, a zeneszerző születésének 202. évfordulóján.
A Budapest Airport Zrt. MTI-hez eljuttatott közleményében felidézi, hogy Liszt Ferenc születésének 200. évfordulójára vette fel a zeneszerző nevét a repülőtér, és akkor adták át a 2. terminál új épületét. Az épületegyüttes teljes belső felújítása azonban mostanra készült el.
Mint írják, a Budapest Airport és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem szakembereinek szoros együttműködésével sikerült méltó módon megemlékezni a nagy zeneszerző születésének 202. évfordulójáról.

Az évforduló alkalmából hétfőn Liszt Ferenc műveit játszották a repülőtéri hangosító rendszerben, kedden pedig a Zeneakadémia növendékei élő zongorakoncertet adtak a 2. terminál központi épületében.
Az emléktáblát Szarvas Gábor, a Budapest Airport közösségi kapcsolatokért felelős igazgatója és Lévai Zoltán, a repülőtérnek otthont adó XVIII. kerület alpolgármestere leplezte le. Az igazgató beszédében hangsúlyozta, hogy "bár Liszt Ferenc otthonosan mozgott az akkori Európa nagyvárosaiban, tehát igazi világpolgárként élt, mégis mindvégig megőrizte magyarságát, művészként is igazi hazafi volt".
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 08. 18:00, szerda | Bulvár
Elhunyt Czigány György
Április 6-án 94 éves korában elhunyt Czigány György József Attila- és Erkel Ferenc-díjas költő, író, újságíró, érdemes művész, a Magyar Rádió népszerű Ki nyer ma? című műsorának alapító műsorvezetője
2026. Április 08. 17:00, szerda | Életmód
Minden korábbinál több tisztán elektromos gépkocsi állt forgalomba márciusban
Többszörös csúcsdöntést hozott az elmúlt hónap a hazai flotta klímabarát megújításában. Márciusban a valaha volt legtöbb tiszta és csendes gépjármű kapott zöld rendszámot
2026. Április 08. 17:00, szerda | Belföld
Megkezdődik a zalaszentiváni deltavágány építése
Hamarosan megkezdődik a jelenleg legnagyobb magyarországi vasútfejlesztési projekt, a zalaszentiváni deltavágány közel 12 milliárd forintból megvalósuló beruházása - közölte keddi sajtótájékoztatóján Zalaegerszeg polgármestere.
