Hírek
2014. Január 03. 23:46, péntek |
Külföld
Forrás: MTI
Legalább százhatvannal ment a Walkert szállító Porsche
Az eredeti feltételezéseket igazolva bebizonyosodott, hogy gyorshajtás okozta Paul Walker amerikai filmszínész halálát; a pénteken nyilvánosságra hozott halottkémi jelentés szerint az őt és barátját szállító Porsche ugyanis óránként több mint 160 kilométeres sebességgel haladt.
Az útszakaszon, ahol a tragédia történt, legfeljebb 72 kilométeres sebességgel lett volna szabad hajtani.
A Halálos iramban című akciófilmek 40 évesen elhunyt sztárjának, valamint az autót vezető, 38 éves Roger Rodas vérében sem alkoholt sem kábítószert nem találtak. A Los Angeles megyei halottkémi hivatal közleménye szerint a tudatmódosító szerek utóbbi kategóriájából sem kokainnak, sem ópiátoknak, sem marihuánának nem találták nyomát a két holttestben.
A seriffi hivatal szóvivője közölte, hogy az autó sebességének pontos megállapítása érdekében további vizsgálatokat folytatnak. Mindkét halálesetet balesetnek minősítették. Walker az ütközés és az égés következtében szerzett sérülésekbe halt bele, Rodast pedig azonnal megölte az ütközés.
Walker, aki november végén szenvedett halálos autóbalesetet, a Halálos iramban című sorozat hetedik részén dolgozott. Az illegális autóversenyekről szóló filmekben civil ruhás nyomozóként ő volt az egyik főszereplő Vin Diesel mellett.
A Universal Pictures filmstúdió decemberben bejelentette, hogy a film bemutatóját kilenc hónappal elhalasztja, azt csak 2015 áprilisában tartja meg. A stúdió közölte, hogy a közismerten filantróp színész által alapított jótékonysági szervezetnek ajánlja fel a sorozat hatodik részéből befolyt profit egy részét.
A széria 2001 óta 2 milliárd dollárt hozott készítőinek.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 07:59, csütörtök | Külföld
Megműtötték a szlovák miniszterelnököt, túl van az életveszélyen
A szlovák miniszterelnök már túl van az életmentő műtéten, jelenleg stabil állapotban van.
2024. Május 16. 07:54, csütörtök | Külföld
Már június végén megtartják az első nyilvános vitát Donald Trump és Joe Biden között
Már június végén megtartják az amerikai elnökjelöltek első nyilvános televíziós vitáját Joe Biden és Donald Trump között, majd szeptember elején második alkalommal is szembenézhet egymással a demokrata és a republikánus jelölt.
2024. Május 15. 18:21, szerda | Külföld
Merénylet: Életveszélyes állapotban szállították kórházba a megsebesített szlovák kormányfőt
Életveszélyes állapotban, helikopterrel szállították a besztercebányai kórházba Robert Fico szlovák miniszterelnököt, akit szerdán Nyitrabányán (Handlova) a kormány kihelyezett ülése után lőttek meg
2024. Május 15. 07:52, szerda | Külföld
Giorgia Meloni: nem egyedül Magyarország mond nemet a migránsok szétosztására
Magyarország nem az egyetlen európai uniós tagállam, amely nemet mond a migránsok szétosztására, magukat sokkal európaibbnak valló nemzetek is ugyanezt teszik