Hírek
2024. Szeptember 13. 06:00, péntek |
Belföld
Forrás: MTI
Lázár János: Többséget szerez a GySEV-ben a kormány
Megszerezheti a magyar állam a Strabag tulajdoni részesedését a Győr–Sopron–Ebenfurti Vasút Zrt.-ben (GySEV) – jelentette be közösségi oldalán az építési és közlekedési miniszter csütörtökön.
Lázár János közölte: a magyar tulajdonos jogainak helyreállítása elől az utolsó akadály is elhárult azzal, hogy az osztrák versenyhatóság is engedélyt adott az ügylethez.
"Újabb kétharmad! Végre a helyére kerülhetnek a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt.-ben a tulajdoni arányok és így a cég vezetése is. Miénk lehet a döntő szó" - írta a miniszter.
A miniszter bejegyzésében emlékeztetett, a cégben már eddig is többségi magyar tulajdoni arány volt, ám megfogalmazása szerint „a szocialista kormányok olyan előnytelen, már-már hazaárulással felérő szerződést kötöttek az osztrákokkal, ami indokolatlan hátrányt okozott a magyar félnek.”
Amíg a magyar állam egyre több pénzt fektetett be a GySEV-be, az osztrákok nem teljesítették a rájuk eső tőkeemelést és megmaradt a vétójoguk, a magyar befolyás pedig nem növekedett - tette hozzá.
Lázár János azt írta, "a nemzeti kormány nem nyugodott bele abba, hogy a magyarok kisebbségben legyenek a saját cégükben". Hozzátette, a miniszterelnök és a kabinet azzal bízta meg, hogy „rakjon rendet”.
A cégnek jelenleg három tulajdonosa van: az osztrák és a magyar állam, illetve az ugyancsak osztrák Strabag. Utóbbinak a tulajdonrészét szerezheti meg a magyar állam - ismertette.
A miniszter leszögezte, a cég továbbra is közös marad, kisebbségi tulajdonosként továbbra az osztrák állam a partner. Ennek kapcsán kijelentette, ezt személyesen is üdvözli, mert hisz a közép-európai együttműködés minden formájában.
A tranzakcióval a tulajdoni arányok mellett a cég vezetése is a "helyére kerülhet", így a magyaroké a döntő szó – jelentette ki a miniszter.
Véleménye szerint ez jó hír a magyar vasút minden utasának és dolgozójának is, mert a GySEV magyar adófizetői pénzből is elért fejlettsége mostantól érezhető mértékben fog hozzájárulni a MÁV felzárkóztatásához is.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél
Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
2026. Július 25. 09:38, szombat | Belföld
Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai telepen az állattartási szabályok betartása ügyében
Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében.
2026. Július 25. 09:37, szombat | Belföld
Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban
A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. Július 25. 07:00, szombat | Belföld
Semjén Zsolt: a KDNP akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja és minden verzióra készen áll - mondta Semjén Zsolt, a KDNP elnöke pénteken Tusnádfürdőn újságíróknak.
