Hírek
2013. Július 11. 05:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: infopest
Kiosztották a társasjátékok Oscar-díját
A társasjátékokról még neked is a Gazdálkodj okosan! ugrik be? Az a friss Év játéka díjnyertes Hanabi rácáfol minden klisére, amit a társasjátékokról eddig tudtunk!
Mint, ahogy minden szubkultúrának és szakmának megvannak a saját díjai, úgy a társasjátékosok is évről-évre kiosztják a játékok Oscar-díját, a Spiel des Jahres / Év játéka elismerést. Sokak számára már ismerős lehet a játékdobozokra nyomott kis, piros babérkoszorús bábú emblémája, amit a német kritikusok szűk csoportja oszt ki minden év júliusában az aktuális eresztés legjobbjának. Idén azonban minden várakozást felülmúltak, minden klisét felrúgtak és egy olyan játékot díjaztak, ami a legtöbb játékos kedvű embernek hatalmas élményt fog nyújtani.
A francia Antoine Bauza által tervezett Hanabi több szempontból elüt az eddigi évek díjazottjaitól, hiszen egy kisdobozos kártyajátékról van szó, ami ráadásul az egymás elleni versengés helyett összedolgozásra készteti a játékosokat. A Hanabi kifejezés japánul tűzijátékot jelent, innen is a társas témája – a játékosok célja, hogy közösen egy gyönyörű fényjátékot varázsoljanak az égre, mielőtt megérkezik a vihar. Mindenki kap ötféle színnel megjelölt kártyákat, amelyek 1-től 5-ig vannak megszámozva, és ezeket megfelelően csoportosítva próbálnak az asztalon sorokat kirakni.
Trükk is van azonban a dologban – a játékosok kifordítva tartják a kártyáikat, tehát saját lapjait senki nem ismeri, csak a többiek kombinációit láthatja. A játék során sorban olyan információkat oszthatunk meg a többiekkel, mint, hogy „ez a két lapod kék” vagy „ez a lapod egy hármas”, esetleg „nincs nálad egy fehér lap sem”. Ezekből az információkból kell gazdálkodnunk, kilogikáznunk, hogy melyik lapot tudjuk valamelyik sorra lerakni, hisz minél hosszabb sorokat tudunk kirakni közösen, annál nagyobb lesz a közönség tapsvihara. Viszont ha hibázunk, akkor villám csap le az égből és hamar kitörhet a vihar, ami az egész produkciót elmossa, ilyenkor közösen buktuk be a partit a játékkal szemben.
Azon kívül, hogy a Hanabi az utóbbi évek egyik legszórakoztatóbb party játéka, a kooperatív játékmenet is igazi újdonság lesz a ritkán társasozók számára. Amikor célunk nem az, hogy másoknak keresztbetegyünk, hanem, hogy úgy dolgozzunk össze, hogy a csoportot közös győzelemre vezessük, az valami teljesen új élményt ad. Sokaknak egyből előjön a gyermeki énje, amikor csak a győzelem a lényeg, így kisebb csalásoktól sem riadnak vissza („Ez a lap egy ötös, ééérted, ugye? Tudod a dolgod, tedd le azonnal!”) – ez a játék egyetlen gyengesége -, de amint rájövünk, hogy a játék öröme a lényeg, onnantól teljesen beszippant a tűzijátékos kártyajáték világa.

Idei karácsony tuti befutója lesz ez a farzsebben is elférő, hihetetlenül ötletes kártyapakli, de nem kell addig várnunk, a játék Magyarországon is elérhető, teljesen nyelv független. A Balcsi partján terítsük ki a strandtörülközőre, egy perc alatt elmagyarázzuk a többieknek a szabályokat, és biztos, hogy a römit meg az UNO-t sutba vágva ez lesz a nyaralás slágere.
Hegedűs Robin
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 10. 14:00, péntek | Életmód
Agrometeorológia: pénteken és szombaton akár károkozó fagyok is várhatók
Az elmúlt években hatalmas károkat okoztak a tavaszi fagyok, és idén is komoly a probléma: a csütörtöki fagyos reggel után főleg pénteken és szombaton várhatók még akár károkozó fagyok is
2026. Április 10. 13:00, péntek | Külföld
Donald Trump a NATO-ra is helyezett nyomásgyakorlás szükségességéről írt közösségi oldalán
Donald Trump amerikai elnök a NATO-ra is helyezett nyomásgyakorlás szükségességéről szóló bejegyzést tett közzé csütörtökön internetes közösségi oldalán.
2026. Április 10. 12:00, péntek | Külföld
Andrej Babis az üzemanyagáraik jelentős csökkentésére szólította fel az Orlent és a Molt
Andrej Babis cseh miniszterelnök csütörtökön felszólította az üzemanyag-forgalmazó PKN Orlent és a Molt, hogy jelentősen csökkentsék áraikat.
