Hírek
2017. Március 09. 07:41, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
Kiemelkedő edzők és tanárok vehették át a MOL Mester-M díjat

A kiemelkedő munkát végzett utánpótlásedzők és tehetséggondozó tanárok közül idén is tízen vehették át a MOL Mester-M díjat.
A nagyvállalat Új Európa Alapítványa a Pesti Vigadóban rendezett szerda esti ünnepségén már tizenegyedszer jutalmazta azokat a sportszakembereket és pedagógusokat, akik áldozatkészségükkel és szakmai támogatásukkal számos tehetséges fiatal pályára lépését segítették.
Szabó Tünde sportért felelős államtitkár köszöntőjében azt mondta, hogy nincs jobb befektetés, mint a fiatalokkal való törődés.
"A kiemelkedő pedagógus, edző arról ismerszik meg, hogy olyan célok kitűzésére motiválja tanítványait, amelyek eléréséhez a tehetség már bennük rejlik. Ők azok az elkötelezett tehetséggondozók, akik képesek meglátni a speciális képességeket, fejleszteni a kreativitást, tudnak motiválni, s mindeközben olyan értéket közvetítenek, amelyeket tanítványaik az élet minden területén kamatoztathatnak" - fogalmazott.
Fasimon Sándor, a MOL Magyarország ügyvezető igazgatója azt emelte ki, hogy a cég az elmúlt tíz év alatt csaknem százezer fiatal tanulását és sportolását segítette több mint egymilliárd forint értékben.
A sportszakemberek közül Kegye Tibor csepeli úszó- és triatlonedző, Sinkó Andrea budapesti ritmikus gimnasztika- és aerobikedző, valamint Zámbó Tibor mezőszilasi kézilabdaedző részesült elismerésben. A díjakat Sebestyén Júlia Európa-bajnok műkorcsolyázó, az Új Európa Alapítvány kurátora, Szilágyi Áron kétszeres olimpiai bajnok kardvívó, az Új Európa Alapítvány jószolgálati nagykövete és Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó adta át.
Szilágyi Áron arról beszélt, hogy több mint tíz éve, tizenhat évesen lett az Új Európa Alapítvány támogatottja, ami fiatal sportolóként óriási segítséget és megnyugtató hátteret jelentett számára, ezért idén büszkén vállalta el az alapítvány nagyköveti felkérését.
Díjazták a művészet és a tudomány területén példamutató tevékenységet végző pedagógusokat. Olyan kiváló tanárok vehették át az elismerést, mint ifj. Benyus Sándor karmester és nagybőgő-művésztanár (Vác), F. Pollner Erika rajztanár (Miskolc), Horváth Norbert fizikatanár (Budapest), Maksa Katalin magyar-történelem szakos tanár (Budapest), Mészáros Lukács biológiatanár (Szentendre), Minda Mihály matematika-, számítástechnika- és fizikatanár (Vác), valamint Takács Attila informatika-, matematika- és fizikatanár (Budapest).
A MOL Új Európa Alapítvány szakmai elismerésére korábbi tanítványaik jelölhetik az edzőket és tanárokat. A beérkezett több mint 700 jelölés közül az alapítvány kuratóriuma választotta ki azt a hét szaktanárt és három edzőt, aki átvehette az egymillió forintos tiszteletdíjjal járó Mester-M Díjat.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 07. 11:00, hétfő | Belföld
Meteorológia: hétfőn hevesebb zivatarok lehetnek szinte az egész országban
Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki hétfőn szinte az egész országban - derül ki a HungaroMet Zrt. vasárnapi veszélyjelzéséből.
2025. Július 07. 08:00, hétfő | Belföld
NFI: már több mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet
Tavaly december óta már több mint egymillióan látták a mozikban a Demjén Ferenc-slágerekre épülő Hogyan tudnék élni nélküled? című romantikus vígjátékot - közölte pénteken a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-vel.
2025. Július 07. 00:00, hétfő | Belföld
Repülőgép-szimulátort adtak át a Nyíregyházi Egyetemen
A helyi pilótaképzést támogató modern repülőgép-szimulátort adtak át szombaton a Nyíregyházi Egyetemen.
2025. Július 06. 13:00, vasárnap | Belföld
Hubai Imre: a gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme
A gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme - közölte az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára szombaton Kiskörén.