Hírek
2012. Március 09. 07:13, péntek |
Külföld
Forrás: STOP / MTI
Két hónap múlva iktatják be Putyint

Május hetedikén iktatják be hivatalába Vlagyimir Putyint, a vasárnapi elnökválasztás győztesét - közölte a Rosszijszkaja Gazeta csütörtökön.
A kormány lapjában - amely egyben a hivatalos közlönynek is számít Oroszországban - megjelent a központi választási bizottság által szerdán megállapított hivatalos végeredmény is.
A testület a törvény adta határidő lejárta előtt jelentette be, hogy Putyin 63,60 százalékos szavazati aránnyal győzött.
A Vesztyi FM központi rádió emlékeztetett arra, hogy az elnök beiktatása kétnappal a Győzelem napja előtt lesz.
A március 4-i elnökválasztáson a szavazásra jogosultak 65,34 százaléka, közel 72 millió szavazásra jogosult járult az urnákhoz. A hivatalos adatok szerint 45 millióan adták voksukat Putyinra.
Nemzetközi és hazai megfigyelők egyaránt bírálták az orosz elnökválasztás megrendezésének módját, komoly problémákról adtak számot.
Az EBESZ és az Európa Tanács képviselői egyebek között a kampányban tapasztalt kormányfői túlsúlyt, a szavazatszámlálásnál dokumentált hibákat, illetve visszaéléseket kifogásolták. Szerintük a választási folyamat tisztasága romlott, a megfigyelt szavazókörök egyharmadánál állapítottak meg rendellenességet.
Az orosz társadalmi szervezetek, ellenzéki pártok nagyszámú rendellenességről, így például szavazók többszöri voksolásáról számoltak be, ezért az elnökválasztást nem ismerik el. A neves közéleti személyiségekből álló Választók Ligája szerint komoly visszaélésre adott lehetőséget, hogy több helyen úgynevezett zárt szavazóköröket létesítettek, amelyeket nem ellenőrizhettek a megfigyelők.
Putyin hétfőn megígérte legyőzött ellenfeleinek, hogy kivizsgáltatja az állítólagos visszaéléseket. A központi választási bizottság szerdai jelentése szerint 355 panaszból 60-nak adott helyt a bíróság.
A megválasztott államfő szerdán újságírók előtt visszautasította az ellenzék vádjait, miszerint a választáson tömegével fordult elő csalás.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 08. 20:31, kedd | Külföld
Már több mint hetven ország állampolgárai jogosultak vízummentes beutazásra Kínába
Július közepétől Kína már több mint 70 ország állampolgárainak biztosít vízummentes belépést az országba.
2025. Július 08. 07:00, kedd | Külföld
Izrael jelentős légicsapást mért a húszik jemeni kikötőire és más célpontokra
Az izraeli légierő jelentős, mintegy ötven rakétából álló légicsapást mért a húszik jemeni kikötőire és más jemeni célpontokra vasárnap éjjel - jelentette az izraeli hadsereg (IDF) hétfő reggel.
2025. Július 07. 12:00, hétfő | Külföld
Az Egyesült Államok augusztus 1-jén bevezeti az áprilisban bejelentett vámokat azon országok és partnerek esetében, amelyekkel addig nem
Az Egyesült Államok augusztus 1-jén bevezeti az áprilisban bejelentett vámokat azon országok és partnerek esetében, amelyekkel addig nem jön létre kereskedelmi megállapodás-közölte vasárnap Scott Bessent pénzügyminiszter
2025. Július 06. 20:00, vasárnap | Külföld
A szlovének több mint fele Horvátországban nyaralna az idén
A szlovének 71 százaléka tervez nyaralást az idén, és a válaszadók több mint fele Horvátországban üdülne - derült ki a Mediana közvélemény-kutató felmérésének vasárnap nyilvánosságra hozott eredményéből