Hírek
2023. Június 22. 12:57, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
Két ember halálát okozta a száguldozó férfi

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki tavalyelőtt két ember halálát okozta száguldozásával
Vádat emelt a Budakörnyéki Járási Ügyészség egy fiatal férfi ellen, aki gépkocsijával a megengedett sebességet túllépve okozott két ember halálával és három ember súlyos sérülésével járó balesetet 2021 májusában - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
A vádirat szerint a férfi 2021. május 5-én a kora esti órákban Tápióbicske felől Nagykáta irányába tartott a 3115-es úton, gépkocsijában ült egy fiatal lány és három fiatal férfi is. A vádlott a nedves burkolatú úton a megengedett 90 kilométer/órás sebesség helyett 116 kilométer/órás sebességgel haladt, amikor egy balra ívelő kanyarban elvesztette uralmát a járműve felett, és átsodródott a szemközti sávba. A gépkocsi frontálisan összeütközött egy vele szemben szabályosan haladó személyautóval, amelyben a járművet vezető idős nő mellett egy fiatal férfi is utazott.
Az ütközés következtében a vétlen sofőr gépkocsija árokba sodródott és fának ütközött, míg a balesetet okozó férfi járműve az úttesten keresztbefordult.
A mentők a fiatal nőt és a vétlen járművet vezető idős nőt életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba, de a szakszerű kórházi ellátás ellenére néhány nappal később mindketten életüket vesztették. A vétlen jármű utasa maradandó fogyatékossággal járó sérülést szenvedett, a balesetet okozó férfi és két utasa súlyosan, negyedik utasa könnyebben megsérült tudatták.
Az ügyben a Budakörnyéki Járási Ügyészség az elkövető ellen halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat - olvasható a főügyészség közleményében.
Fotó: Ügyészség
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 07. 11:00, hétfő | Belföld
Meteorológia: hétfőn hevesebb zivatarok lehetnek szinte az egész országban
Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki hétfőn szinte az egész országban - derül ki a HungaroMet Zrt. vasárnapi veszélyjelzéséből.
2025. Július 07. 08:00, hétfő | Belföld
NFI: már több mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet
Tavaly december óta már több mint egymillióan látták a mozikban a Demjén Ferenc-slágerekre épülő Hogyan tudnék élni nélküled? című romantikus vígjátékot - közölte pénteken a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-vel.
2025. Július 07. 00:00, hétfő | Belföld
Repülőgép-szimulátort adtak át a Nyíregyházi Egyetemen
A helyi pilótaképzést támogató modern repülőgép-szimulátort adtak át szombaton a Nyíregyházi Egyetemen.
2025. Július 06. 13:00, vasárnap | Belföld
Hubai Imre: a gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme
A gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme - közölte az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára szombaton Kiskörén.