Hírek
2013. Szeptember 27. 05:02, péntek |
Helyi
Forrás: MTI
Keresik az ország legintelligensebb diákjait
Nagy Diák IQ-teszt címmel nagyszabású, háromfordulós intelligencia-versenyt hirdet a Diákhitel Központ, a megmérettetésre magyar középiskolások és egyetemisták jelentkezését várják november 10-ig.
A Diákhitel Központ háromfordulós versenyének legjobbjai az értékes nyeremények mellett tagjai lehetnek a legmagasabb intelligenciájú embereket tömörítő szervezetnek, a Mensa HungarIQának - adták hírül közleményben a szervezők.
A háromfordulós megmérettetés első részeként a diákoknak egy online kitölthető, adaptív IQ-tesztet kell megoldaniuk. Azok a 17 és 24 év közötti fiatalok, akik 125 pont feletti eredményt érnek el, bejutnak a második fordulóba, amelyet Budapesten rendeznek meg november második felében.

A december 5-i döntőbe már csak a rendkívül magas, teszteredményük alapján a legfelső egy százalékba tartozó, 130-as IQ-szinttel rendelkezők jutnak tovább, köztük sorsolják ki a játék két fődíját, egy-egy Apple iPad Minit.
A Mensa nemzetközi egyesületnek több mint százezer tagja van a világ mintegy száz országában. Célja, hogy összefogja a magas intelligenciájú embereket, tekintet nélkül korukra, nemükre, származásukra vagy társadalmi helyzetükre. Egyetlen tagsági kritériuma az emberek két százalékára jellemző, 120-as intelligenciaszint elérése a Mensa hivatalos tesztjeinek valamelyikén.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 08. 18:00, szerda | Bulvár
Elhunyt Czigány György
Április 6-án 94 éves korában elhunyt Czigány György József Attila- és Erkel Ferenc-díjas költő, író, újságíró, érdemes művész, a Magyar Rádió népszerű Ki nyer ma? című műsorának alapító műsorvezetője
2026. Április 08. 17:00, szerda | Belföld
Megkezdődik a zalaszentiváni deltavágány építése
Hamarosan megkezdődik a jelenleg legnagyobb magyarországi vasútfejlesztési projekt, a zalaszentiváni deltavágány közel 12 milliárd forintból megvalósuló beruházása - közölte keddi sajtótájékoztatóján Zalaegerszeg polgármestere.
2026. Április 08. 17:00, szerda | Életmód
Minden korábbinál több tisztán elektromos gépkocsi állt forgalomba márciusban
Többszörös csúcsdöntést hozott az elmúlt hónap a hazai flotta klímabarát megújításában. Márciusban a valaha volt legtöbb tiszta és csendes gépjármű kapott zöld rendszámot
