Városlista
2024. május 10, péntek - Ármin

Hírek

2013. December 18. 05:32, szerda | Helyi
Forrás: MTI

Januárban kezdődhetnek az uniós csatlakozási tárgyalások Szerbiával

Januárban kezdődhetnek az uniós csatlakozási tárgyalások Szerbiával

Januárban kezdődhetnek a hivatalos tárgyalások Szerbia csatlakozásáról az Európai Unióhoz. Az első kormányközi konferenciát a tervek szerint január 21-én tartják.

Linas Linkevicius, a miniszterek tanácsának soros elnökségét ellátó Litvánia külügyminisztere a tanácskozást követő sajtótájékoztatón ismertette, hogy az EU mind Koszovó, mind Szerbia vezetését méltatta az uniós közvetítéssel folytatott párbeszéd eredményeiért. Egyúttal világossá tette: további kézzelfogható eredményeket vár, ez azonban nem jelenti feltétlenül azt, hogy Belgrádnak most el kellene ismernie 2008-ban függetlenné vált egykori tartományát független államként. Ezt eddig több uniós tagállam sem tette meg.

Magyarországot a tanácskozáson Győri Enikő, a Külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára képviselte, aki magyar újságíróknak elmondta: a folyamatnak folytatódnia kell. "Elismerik végre, hogy a bővítési és csatlakozási perspektíva transzformatív erővel rendelkezik például a Nyugat-Balkán térségében" - húzta alá az államtitkár.


Győri Enikő örömét fejezte ki, hogy a tanács úgy döntött, hogy a nemzeti kisebbségek helyzetére is oda kell figyelni a Szerbiával folytatott tárgyalásokon. Emellett kitért arra is, hogy Belgrádnak együtt kell működnie az illegális bevándorlás elleni fellépésben, mert erős a migrációs nyomás az Európai Unió déli határán.

A miniszterek arról is tárgyaltak, hogy megadják-e a tagjelölt státust Albániának. Linkevicius szerint ez "csak idő kérdése", ám most Albánia nem kapta meg a tagjelöltséget, a miniszterek jövő júniusban térnek majd vissza a kérdésre. Győri Enikő ebben a kérdésben arra az álláspontra helyezkedett, hogy "nem kellene már sokat gondolkodni", mert az Európai Bizottság értékelése szerint Tirana teljesítette a tagjelöltség feltételeit.

Macedónia esetében pedig esély sincs arra, hogy a folyamat kimozduljon a holtpontról, és az öt éve tartó patthelyzetnek a macedón belpolitikára is kifejezetten káros hatása van - vélekedett az államtitkár. A litván miniszter arról is beszélt, hogy a tárcavezetők áttekintették az Európai Külügyi Szolgálat reformjának folyamatát, méltatták az eddigi eredményeket, de a felülvizsgálat nem ért véget, erre a kérdésre 2015 végén térnek majd vissza.


Győri Enikő az uniós külügyi szolgálat reformjáról úgy nyilatkozott, hogy a magyar álláspont ezzel kapcsolatban az, hogy jó volna ha az EKSZ külföldön erősebb szerepet kaphatna az uniós, így többek között a magyar polgárok konzuli védelmében. Győri Tóásó Előd esetét hozta fel példaként, akit Bolíviában tartanak fogva, ahol nincs magyar konzulátus. Az uniós ügyekért felelős miniszterek emellett a hét második felében esedékes uniós csúcs másik két fő témájáról, a közös kül- és védelmi politikáról és a gazdasági és monetáris unió elmélyítéséről is egyeztettek.

A magyar államtitkár ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy az uniós kül- és védelempolitikának hangsúlyosan az EU-val szomszédos térségre kell összpontosítania. "Az Európai Uniónak szüksége van arra, hogy legyen védelempolitikai dimenziója, és, hogy figyeljünk az új biztonságpolitikai kihívásokra, beleértve az energiaügyi kihívásokat és a kiber-biztonságpolitikát is" - fogalmazott Győri Enikő, és azt is hozzátette, hogy az EU-nak katonai és civil válságkezelési képességekre is szüksége van.

A gazdasági és monetáris unióval kapcsolatban Győri Enikő elmondta, hogy nem lehet tudni, hogy szerdán miben állapodnak meg a pénzügyminiszterek a közös bankszanálási mechanizmusról, de azt jelezte az Európai Tanács elnöke felé, hogy ha olyan helyzet adódna, hogy például a pénzügyi védőháló nem teremt egyenlő feltételeket a tagállamok számára, akkor Magyarország ezt a legmagasabb szinten, a csúcstalálkozón is felveti majd.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 10. 12:09, péntek | Belföld

KSH: 3,7 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak áprilisban, az egy évvel korábbi adatokhoz képest

Idén áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. Május 10. 12:06, péntek | Belföld

A KSH szerint olcsóbbak lettek az üzemanyagok itthon, a szomszédos országok áranál

Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 626, míg a régiós országokban 616 forint volt.

2024. Május 10. 12:05, péntek | Életmód

Együttműködési megállapodást kötött a Gondosóra program és a gyógyszerészkamara

A tájékoztatás és koordináció, később pedig a 65 évesnél idősebbek gördülékenyebb gyógyszerhez jutása érdekében együttműködési megállapodást kötött a Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. és a Magyar Gyógyszerészi

2024. Május 10. 06:00, péntek | Belföld

Hszi Csin-ping: Kína és Magyarország mindig barátok voltak

Kína és Magyarország mindig barátok voltak, de történelmük során most a legjobb a kapcsolat a két ország között - jelentette ki Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke csütörtökön Budapesten.