Miközben az amerikai gazdaság még mindig nem talált vissza a stabil növekedés útjára, a hadsereg pedig több fronton is helytállni kénytelen, az amerikai politikai spektrum két szélén kezdenek határozott véleménnyel bíró, elkötelezett táborok kikristályosodni - a polarizálódó Washington mintáját követve.

Azonban ezzel párhuzamosan egyre több amerikai egyik párttal sem tud azonosulni, és a politikai spektrum közepe egyre tarkább képet mutat. A korábbról ismert "mérsékelt" irányvonal helyett az el nem kötelezett szavazók nagy részének rendkívül határozott és markáns álláspontja van bizonyos kérdésekről, mint például a kormányzati szerepvállalás kívánatos területei és mértéke, a bevándorlás, a környezetvédelem vagy a szociális ügyek. De ezen ügyekről vallott véleményeik kombinációja nem illeszkedik egykönnyen sem a hagyományos liberális vagy konzervatív nézetrendszerekbe.

A Pew 2005-ös hasonló tipizálása óta végbement változások közül ki kell emelni a ma már egységes tömböt alkotó, minden szempontból konzervatív szavazók megjelenését. A jobboldalon rég óta ismert ellentét a "gazdasági" (vállalkozás-párti) és a "szociális konzervatívok" között mára eltűnni látszik. Napjaink keményvonalas konzervatívjai (a teljes népesség 9, a regisztrált szavazók 11 százaléka) a gazdaság, a családok, a külpolitika vagy épp a segélyek terén egyöntetűen jobboldali nézeteket vallanak, szimpatizálnak a keresztény szellemiségű, adóztatás-ellenes és minimális hatáskörű kormányzatot követelő Tea Party mozgalommal.

Rajtuk kívül az árnyaltabb világlátású "Main street republikánusok" (a Main street hagyományosan a kisvállalkozókat, a reálgazdaságot jelöli, szemben a Wall street pénzügyi elitjével) alkotják a jobboldal másik fontos csoportját (11, illetve 14 százalék).

A demokrata térfélen a meggyőződéses liberálisok (14, illetve 16 százalék) szinte tökéletesen leírhatóak a keményvonalas konzervatívok ellenpontjaként. A főleg fehérekből álló csoport mind gazdasági, mind a fontossá vált társadalmi kérdésekben ellenkező álláspontot képvisel, mint a Tea Party mozgalom körül kikristályosodó jobboldali ellenpólus.

Az etnikai csoportok nagyobb arányban találhatóak meg ugyanakkor az "Új koalíciós demokraták" néven leírt táborban (10, illetve 9 százalék). E mérsékelt és a gazdasági növekedés mentén megfogalmazott önmeghatározással bíró választói kör tagjai között közel egyenlő arányban találni afro-amerikaiakat, spanyol ajkúakat és fehéreket. E kisebbségek magas aránya jellemzi a "kényszer-demokratákat", e főleg Középnyugaton élő, kékgallérosokból álló réteget is, amelyik hisz az állam gondoskodó szerepében, azonban társadalmi kérdésekben inkább keresztény-konzervatív álláspontot képvisel (13, illetve 15 százalék).

Az igazán lényeges csoportok azonban a politikai spektrum közepén találhatóak a Pew elemzése szerint - az elmúlt három választáson meghatározó szerepet játszottak az el nem kötelezett szavazók. A libertariánusok (9, illetve 10 százalék) és "posztmodernek" (13, illetve 14 százalék) magasan iskolázott, jómódú, zömében fehér választók. Mindkét csoportra jellemző a szekuláris megközelítés számos társadalmi kérdésben, beleértve a melegek jogait és az abortuszt. Azonban a libertariánusok jóval kritikusabbak a kormányzattal szemben, ellenzik a környezetvédelmi szabályozást, inkább szabad vállalkozás-pártiak - szemben a posztmodernekkel, akik közelebb állnak a Demokrata Párt politikájához.

A kiábrándultak csoportját a rossz anyagi helyzet és a cinikus politikai attitűd jellemzi (egyaránt 11 százalék a teljes népesség és a regisztrált szavazók körében). Legtöbben a republikánusok felé hajlanak, ám különböznek azok törzsszavazóitól az állami szerepvállalás megítélésében: több, aktívabb segítséget várnak a kormányzattól. Az elemzés megjegyzi, hogy létezik a visszahúzódók főleg fiatalokból álló csoportja is, amely egyelőre nem foglal állást, és emiatt nagyrészt láthatatlan is maradt a felmérés számára (a teljes népesség 10 százaléka, akik nem is regisztrálják magukat szavazóként).

1987 óta a mostani az ötödik politikai tipológia, amelyet a Pew publikált. Míg sok csoport korábban is ismert volt, a legutóbbi, 2005-ös felmérés óta számos fontos különbséget is regisztráltak a kutatók. 30-ról 37 százalékra emelkedett a magukat pártoktól függetlennek vallók aránya, és közöttük a korábbi kettővel szemben immár három fontos csoport körvonalai azonosíthatóak. Szintén új fejlemény a republikánus tábor homogénebbé válása.

A republikánus és demokrata párt vezetői számára egyaránt az jelenti a kihívást, hogy saját táboruk keményvonalas és mérsékeltebb szárnyainak összefogása mellett e rendkívül sokféle "középen" található csoport számra is vonzóvá tegyék politikájukat. Ez pedig igen nehéz feladatnak ígérkezik, mivel sokan erős ellenérzéseket táplálnak a pártok közelmúltban folytatott politikájának egyes kulcsmotívumai iránt.