Hírek
2023. Október 10. 09:09, kedd |
Külföld
Forrás: MTI
Izraeli-palesztin - Benjámin Netanjahu: nemzedékek emlékeznek majd az izraeli válaszra

Nemzedékek fognak emlékezni Izrael Hamász elleni válaszlépéseire Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint, aki hétfő esti televíziós beszédében kiemelte, hogy a Gázát irányító iszlamista szervezet elleni akció "éppen csak elkezdődött".
"Még éppen csak elkezdtük a Hamász elleni támadást; amit az elkövetkező napokban teszünk az ellenséggel, azt generációk emlegetik majd" - fogalmazott a kormányfő, aki azzal is megvádolta a Hamászt, hogy megkötözött gyerekeket végez ki.
"Alávaló ellenségeink háborút akarnak. Hát akkor megkapják" - szögezte le az izraeli miniszterelnök, egyúttal aláhúzta: a harcot nem Izrael kezdte, "de Izrael fogja befejezni".
Elmondta, hogy az utóbbi napokhoz fogható borzalmakat évek óta nem láttak, példaként említve, hogy a Gázai övezetből érkező fegyveresek gyerekeket és időseket végeztek ki.
"Már az egész világ látja, hogy a Hamász éppen olyan, mint az Iszlám Állam volt. Mi pedig ugyanúgy legyőzzük a Hamászt, ahogy a nyugati országok legyőzték az Iszlám Államot" - jelentette ki.
Beszéde további részében a kormányfő elmondta, a hadsereg legfőbb feladata most a határok biztosítása, beleértve a Libanonnal határos térséget, valamint folytatni az offenzívát, illetve visszaszorítani az ellenséget.
"Nehéz napok állnak előttünk, de megnyerjük a csatát" - jelentette ki.
Netanjahu a legfontosabbnak az összefogást nevezte, s felszólította az ellenzéket, vegyen részt nemzeti egységkormányban.
"Az ország összefogott, a vezetésnek is össze kell fognia" - szögezte le.
Köszönetét fejezte ki továbbá az Izraelt támogató nyugati országoknak, név szerint említve az Egyesült Államokat, melynek elnökével, Joe Bidennel napi kapcsolatban áll. "Az Egyesült Államok minden módon segíti Izraelt... és Izrael ellenségei tudják, mit jelent ez" - tette hozzá.
Figyelmeztetett továbbá arra, hogy sok hamis hír látott napvilágot, és cáfolta azt a néhány napja felmerült hírt, mely szerint az egyiptomi hírszerzés korábban figyelmeztette volna Izraelt a Hamász készülő támadására.
Végül kiemelte: a szombaton indított támadásnak egyaránt vannak civil és nem civil áldozatai, zsidók és nem zsidók. "Együtt vagyunk a fájdalomban és csak együtt tudunk felülkerekedni a nehézségeken" - húzta alá.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 11. 07:20, csütörtök | Külföld
Orosz védelmi minisztérium: nem volt tervbe véve lengyelországi célpontok támadása
Az orosz hadsereg nem tervezte lengyelországi célpontok támadását - közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium.
2025. Szeptember 11. 07:13, csütörtök | Külföld
Az EP nagyobb agrártámogatást szeretne a 2027 utáni uniós költségvetésben
Az Európai Parlament nagyobb és külön agrártámogatást szeretne a 2027 utáni, hétéves uniós költségvetésben, valamint kevesebb bürokráciát a gazdáknak és ösztönzőket a környezeti és társadalmi célok eléréséhez
2025. Szeptember 10. 07:37, szerda | Külföld
Izraeli-palesztin - Az izraeli hadsereg elrendelte Gázaváros kiürítését
Az izraeli hadsereg elrendelte Gázaváros teljes kiürítését a hadsereg hamarosan kezdődő hadművelete előtt - jelentette be a katonaság kedden.
2025. Szeptember 09. 07:30, kedd | Külföld
Megbukott a francia kormány a bizalmi szavazáson
Megbukott Francois Bayrou francia miniszterelnök kormánya a hétfői bizalmi szavazáson.