Hírek
2013. November 13. 05:10, szerda |
Helyi
Forrás: MTI
Izrael mintegy húszezer új lakást építene Ciszjordániában

Izrael azt tervezi, hogy további mintegy húszezer új lakást épít az 1967-ben megszállt Ciszjordániában.
Az új pályázatokat a lap szerint egy kormányzati honlapon tették közzé még John Kerry amerikai külügyminiszter múlt heti látogatása előtt. A palesztinokat már az is a végletekig feldühítette, hogy az izraeli hatóságok korábban háromezer-ötszáz ciszjordániai, azt megelőzően pedig ezerötszáz kelet-jeruzsálemi lakás felépítését jelentették be.
Az újabb tervpályázatok Ciszjordánia számos települését bővítenék az utóbbi évtizedek gyakorlatához képest szokatlanul nagyszámú otthon, egyidejű megépítésével, megkérdőjelezve ezzel az izraeli tárgyalási szándék komolyságát a július végén újraindult palesztin-izraeli béketárgyalásokon.
A lakásügyi minisztérium ezúttal a Jeruzsálemtől keletre fekvő, Maale Adumim telepesvárost Jeruzsálemmel összekötő, úgynevezett E1-es zónában is tervpályázatot hirdetett 1200 telepes lakásra, de ezen a különösen vitatott részen Benjámin Netanjahu miniszterelnök kedden befagyasztotta a pályáztatást, miután ismertették vele az újabb építkezések helyszíneit.
Maale Adumim közvetlen körzetében 2500 új lakást építtetnének, és Efrát telepesvárost úgy növelnék, hogy az Izraelt a palesztin részektől elválasztó kerítés- és falrendszer ma még palesztin oldalára húznának fel 840 új lakást. Gus Eción települési övezetben egy ifjúsági intézet helyén épülő telepen ezer ember lakhatását tervezi megteremteni a lakásügyi minisztérium, és a környéken további mintegy 2000 otthon kialakítását szeretnék.
5000 új lakást akarnak építeni Jeruzsálemtől északra fekvő Koháv Jakov vallásos telepesfaluban, ahol eddig mintegy ötszáz család élt. Sílóban 1250, Eliben 2800, Micpe Jerihóban újabb 1000 család letelepítését tervezik. Seli Jahimovics, a szociáldemokrata Munkapárt vezetője, a parlamenti ellenzék vezetője hétfőn élesen bírálta a Netanjahu-kormányt, amiért miközben tárgyalásokat folytatnak a palesztinokkal, "mindent elkövetnek, hogy a világ tudja, hogy Izraelnek valójában nem áll szándékában megállapodásra jutni, helyette a konfliktus kezelését folytatja".
Jariv Oppenheimer, a Békét Most mozgalom vezetője puszta show-műsornak minősítette a tárgyalásokat. "A színfalak mögött a kormány azt tervezi, hogy lerombolja a kétállami megoldás minden esélyét, és új telepekkel árasztja el az 1967-ben elfoglalt területeket. A pályázatok ügye egyértelműen bizonyítja: Netanjahu szándéka a megállapodás esélyének elszabotálása" - mondta.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 07. 16:00, hétfő | Belföld
NAV: július 5-től változik néhány adószabály
Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály - tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton az MTI-vel.
2025. Július 07. 12:00, hétfő | Külföld
Az Egyesült Államok augusztus 1-jén bevezeti az áprilisban bejelentett vámokat azon országok és partnerek esetében, amelyekkel addig nem
Az Egyesült Államok augusztus 1-jén bevezeti az áprilisban bejelentett vámokat azon országok és partnerek esetében, amelyekkel addig nem jön létre kereskedelmi megállapodás-közölte vasárnap Scott Bessent pénzügyminiszter
2025. Július 07. 11:00, hétfő | Belföld
Meteorológia: hétfőn hevesebb zivatarok lehetnek szinte az egész országban
Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki hétfőn szinte az egész országban - derül ki a HungaroMet Zrt. vasárnapi veszélyjelzéséből.
2025. Július 07. 08:00, hétfő | Belföld
NFI: már több mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet
Tavaly december óta már több mint egymillióan látták a mozikban a Demjén Ferenc-slágerekre épülő Hogyan tudnék élni nélküled? című romantikus vígjátékot - közölte pénteken a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-vel.