Hírek
2013. Augusztus 05. 05:11, hétfő |
Helyi
Forrás: MTI
Ivancsics Ilona és Színtársai előadásai Balatonbogláron

Ivancsics Ilona és Színtársai két előadását láthatja a közönség a Balatonboglári Színházi Esték keretében augusztus második hétvégéjén: a társulat Az idő vasfoga, valamint a János vitéz című előadását játssza majd.
A korábban Száguldó Orfeumként ismert együttes augusztus 9-én és 10-én este Csurka István Az idő vasfoga című komédiáját, 10-én és 11-én délelőtt pedig gyerekelőadásként a János vitézt játssza a Szent Erzsébet parkban felállított szabadtéri színpadon - közölte a társulat az MTI-vel.
Balatonboglár majdnem negyedszázados szünet után éleszti újjá régi hagyományát azzal, hogy megrendezi a Balatonboglári Színházi Estéket a vörös kápolna melletti szabadtéri színpadon. A felújított szabadtéri színpad nézőtere 300 fő befogadására alkalmas.
A hajdani balatonboglári nyári színház újjáélesztését az önkormányzat kezdeményezte, a kaposvári Csiky Gergely Színház, valamint Ivancsics Ilona és Színtársai társulatával együttműködve a hagyományt a jövőben is ápolni szeretné - mondta el korábban az MTI-nek Mészáros Miklós polgármester.
Augusztus első hétvégéjén már láthatta a közönség a kaposvári Csiky Gergely Színház előadásában Egressy Zoltán Portugál című darabját, valamint a Holnemvoltfa című zenés mesejátékkal szórakoztatták a gyerekeket.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 20. 09:15, szerda | Bulvár
Elpusztult Szása, a Fővárosi Állat- és Növénykert kistigrise
Elpusztult Szása, a Fővárosi Állat- és Növénykert négy hónapja született kistigrise - közölte az intézmény kedden.
2025. Augusztus 20. 09:14, szerda | Külföld
Donald Trump: a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat Ukrajna
2025. Augusztus 20. 08:39, szerda | Belföld
Augusztus 20. - Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.