Városlista
2026. június 11, csütörtök - Barnabás

Hírek

2013. Július 10. 06:12, szerda | Helyi
Forrás: MTI

Iszlám műtárgyak az Iparművészeti új állandó kiállításán

Iszlám műtárgyak az Iparművészeti új állandó kiállításán

Az Iparművészeti Múzeum gyűjteményének mintegy 80 darab iszlám vonatkozású műtárgyát, köztük szőnyegeket, dísznyergeket és fegyvereket tekinthetnek meg az érdeklődők keddtől a múzeum új állandó kiállításán Budapesten.

A tárlat a múzeum második emeleti kupolatermében kapott helyet az épület tervezett rekonstrukciójáig. A felújítás után nagyjából hatszoros alapterületen, mintegy 1200 négyzetméteren, több más tárgyegyüttessel bővülve nyílik meg újra a kiállítás az erre a célra kialakítandó, úgynevezett "Iszlám-szárnyban" - mondta el Takács Imre, az intézmény főigazgatója a hétfői sajtótájékoztatón Budapesten.

Hozzátette, az Iparművészeti Múzeum rekonstrukciójának tervanyagát már benyújtották engedélyeztetésre. A tervek szerint az építkezés a jövő év első felében kezdődhet és várhatóan 2016-ig tart. Ameddig az épület állapota nem teszi lehetővé nagy állandó kiállítások felépítését, addig kisebb területeken, reprezentatív keresztmetszet-válogatásokban tudják megmutatni a múzeum gyűjteményének egyedülálló darabjait - hangsúlyozta a főigazgató.

A kiállításon textilek, fémtárgyak és kerámiák láthatók, amelyek a többi közt Marokkóból, Iránból vagy a Kaukázus térségéből származnak. A tárgyak keletkezése a 9. századtól a 19. századig tartó időszakot öleli át. A gyűjtemény legjelentősebb részét azok a színes szőnyegek, drágakövekkel díszített dísznyergek és ceremoniális fegyverek alkotják, amelyek főként kereskedelem és ajándékozás révén a 16-17. századi Oszmán-török birodalom területéről kerültek Magyarországra.


A tárlat egyik különleges darabja az a 16. századi perzsa falikárpit, amely figuratív és narratív motívumokat tartalmaz. A textilre készült miniatúra valószínűleg a Szafavida uralkodóházhoz tartozó I. Tahmasp sahot örökítette meg díszes trónján, népes udvara körében - mondta el Szántó Iván művészettörténész. Az alkotás a 17. század eleje óta a fraknói Esterházy-kincstár anyagához tartozott.

Pásztor Emese kurátor felhívta a figyelmet például a Holbein-szőnyegre, amelyet vörös alapszíne tesz ritkává. Kiemelte: a műtárgy az 1872-ben alapított múzeum első vásárlásai közé tartozik. Emellett a tárlaton láthatók az Esterházy-gyűjtemény egyes darabjai, dísznyergek, díszkengyelek és fegyverek, amelyek főként diplomáciai ajándékok formájában kerültek a kincstárba.

A tárlat végén egy kaukázusi lótakarót tekinthet meg a közönség, valamint olyan jelzésszerűen bemutatott darabokat, amelyek restaurálásra várnak.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.