Hírek
2013. Október 17. 11:04, csütörtök |
Sport
Forrás: MTI
Imre Géza folytatja pályafutását a riói olimpiáig
A 2016-os riói olimpiáig folytatja pályafutását Imre Géza, a világbajnok férfi párbajtőrcsapat tagja.
Az augusztusi, budapesti vb-t követően, a csapataranyérem megszerzése után az együttes 38 éves korelnöke úgy nyilatkozott a további sportpályafutását firtató kérdésre, hogy aludnia kell még néhányat, mielőtt határozna. A vívószövetség csütörtöki tájékoztatása szerint mostanra eldöntötte: folytatja pályafutását a szűk három év múlva sorra kerülő nyári játékokig.
"Nagyon nehéz napokat éltem át az elmúlt szezonban. Sokszor éreztem azt, amit korábban nem: fájtak a versenyek, fizikailag és lelkileg egyaránt - idézte a többek között olimpiai ezüst- és bronzérmes, csapatban háromszoros világbajnok Imrét a szövetség honlapja. - Talán huszonöt év után ez érthető is. Ugyanakkor a budapesti világbajnokság felejthetetlen hangulata, a nagyszerű közösségünk és az aranyérem mindezt, ha nem is feledtette, de elnyomta. Csodálatos, visszaadhatatlan élményt nyújtott, és megadta azt a hitet, hogy van esélyem a fiúkkal olimpiai aranyérmet nyerni!"
Ugyanakkor éppen az eredményes riói szereplés érdekében a 2013/14-es szezont kicsit másként képzeli el.
"Ebben a korban már több pihenésre, hosszabb regenerálódásra van szükség testben és fejben egyaránt. Az biztos, hogy idén csak a decemberi országos bajnokságon lépek pástra, januártól meg majd meglátjuk. Ezt egyeztettem mesteremmel Dancsházy-Nagy Tamással, Udvarhelyi Gábor válogatott keretedzővel és Csampa Zsolt elnökkel is. Tudom, ez azzal járhat, hogy a jövő évi világversenyeken kérdésessé válik a részvételem. De úgy érzem, a mostani aktív pihenő szükséges számomra ahhoz, hogy az előttem álló olimpiai ciklus legfontosabb időszakában legyek a legjobb formában." - mondta Imre Géza.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 15. 07:31, csütörtök | Sport
Férfi vízilabda Eb - Százszázalékos mérleggel zárta a csoportkört a magyar válogatott
A magyar válogatott szerdán 21-6-ra legyőzte a máltai csapatot, így százszázalékos mérleggel zárta a csoportkört a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságon.6
2026. Január 13. 07:44, kedd | Sport
Nemzeti Sport Gála - Kós Hubert a férfi, Márton Luana a női győztes
A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).
2026. Január 11. 08:24, vasárnap | Sport
Női kézilabda BL - Metzi győzelmével nagy lépést tett a csoportelsőség felé a Győr
A címvédő Győr 27-24-re győzött a két magyar játékossal felálló francia Metz HB vendégeként a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének szombati rangadóján.
2026. Január 10. 09:11, szombat | Sport
Férfi kézilabda Eb-felkészülés - Tízgólos magyar siker Románia ellen
A magyar férfi kézilabda-válogatott 33-23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Európa-bajnoki felkészülési mérkőzésen.
