Hírek
2013. Szeptember 05. 05:26, csütörtök |
Helyi
Forrás: MTI
Huszonkét magyar szobrász tárlata Dunaszerdahelyen
Huszonkét magyarországi szobrászművész Fa-Fém-Üveg címmel állítja ki munkáit a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galériában péntektől.
Három teremben lesznek láthatók az alkotások, minden művésztől két-három olyan munka, amely a művész önmagába vetett hitét tükrözi - mondta Velekei József Lajos szobrász, a kiállítás kurátora az MTI-nek.
A tárlaton faszobraival jelen lévő művész beszámolt arról, hogy az ő meghívására állítanak ki a művészek. A mostani kiállítás egy sorozat része és a műfaji sokszínűség jellemzi. A művészek fából, fémből és üvegből készítették el szobraikat. Fával dolgozott például Húber András, Orosz Péter és Hadik Gyula, utóbbi idén januárban elhunyt, de munkái szerepelnek a tárlaton. Szintén láthatók a kiállításon Szlaukó László, Fűkő Béla vagy a 90 esztendős Nagy Sándor alkotása, aki az Idol című nagyméretű munkáját küldte el. Gábor Magda, Péterfy László, Kő Pál, Nagámi, Lukács József Jóka, Dechandt Antal, Márkus Péter és Szalay Pál faszobrai szintén láthatók lesznek.

Négy szobrász, ifjabb Szlávics László, Várnagy Ildikó, Friedrich Ferenc és Heritesz Gábor fémből alkotta meg szobrait, Heritesz Gábor a bibliai Utolsó vacsorát formázta meg fémkockákból. Üveggel dolgozott Bohus Zoltán, Buczkó György és Budahelyi Tibor.
A szeptember 27-ig látható kiállítást, amelyet P. Szabó Ernő művészettörténész nyit meg, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége szervezte a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galériával közösen.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 08. 18:00, szerda | Bulvár
Elhunyt Czigány György
Április 6-án 94 éves korában elhunyt Czigány György József Attila- és Erkel Ferenc-díjas költő, író, újságíró, érdemes művész, a Magyar Rádió népszerű Ki nyer ma? című műsorának alapító műsorvezetője
2026. Április 08. 17:00, szerda | Életmód
Minden korábbinál több tisztán elektromos gépkocsi állt forgalomba márciusban
Többszörös csúcsdöntést hozott az elmúlt hónap a hazai flotta klímabarát megújításában. Márciusban a valaha volt legtöbb tiszta és csendes gépjármű kapott zöld rendszámot
2026. Április 08. 17:00, szerda | Belföld
Megkezdődik a zalaszentiváni deltavágány építése
Hamarosan megkezdődik a jelenleg legnagyobb magyarországi vasútfejlesztési projekt, a zalaszentiváni deltavágány közel 12 milliárd forintból megvalósuló beruházása - közölte keddi sajtótájékoztatóján Zalaegerszeg polgármestere.
