Hírek
2013. November 04. 11:41, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
Horthy-szobor - Az MSZP református egyházi vezetők fellépését kéri
A szocialista Steiner Pál arra kéri Bölcskei Gusztávot, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnökét és Szabó Istvánt, a Dunamelléki Református Egyházkerület vezetőjét, tegyenek meg mindent, hogy eltávolítsák Horthy Miklós kormányzó vasárnap felavatott mellszobrát a budapesti Szabadság téri református templom elől. Az MSZP-s politikus erről szóló, a két egyházi vezetőnek külön-külön címzett, azonos tartalmú nyílt levelét a párt sajtóosztálya hétfőn juttatta el az MTI-nek.
Az V. kerület volt polgármestere szerint a szobor sérti a belvárosi és az ország valamennyi demokratájának méltóságát, annak felavatása felháborodást keltett. Steiner Pál azt is közölte, hogy az MSZP-frakció a kerületi képviselő-testület rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi a törvénysértés megszüntetése és a felelősség megállapítása érdekében.
Steiner Pál a levelében azt írta, hogy a Szabadság téri templomban teljesít szolgálatot ifjabb Hegedűs Loránt lelkész, akinek "nevéhez és tevékenységéhez számos szélsőséges, antiszemita megnyilvánulás köthető". A szocialista politikus döbbenetesnek nevezte, hogy "a református hit templomában hirdethette nézeteit a Jobbik-frakció azon képviselője, aki fasiszta elődeihez méltóan újra listázni akarja zsidó származású honfitársainkat, igaz - egyenlőre - csak a kormánytagokat és országgyűlési képviselőket".
Az MSZP-s képviselő közölte, nem lepte meg, hogy a hivatalban lévő polgármester tiltakozott a provokáció ellen, miközben szerinte a Rogán Antal által irányított, az ügyben illetékes hatóságok segítettek abban, hogy - nagy valószínűséggel törvénysértő módon - elhelyezzék "a nácikkal együttműködő bűnös diktátor szobrát".
Steiner Pál azt írta, meggyőződése, hogy ez a provokáció és törvénysértés Bölcskei Gusztáv, illetve Szabó István tudta és jóváhagyása nélkül történhetett meg. A politikus az egyház önállóságának és függetlenségének tiszteletben tartása mellett azt is megkérdezte: "meddig szórhatja a gyűlölet magvait ifj. Hegedűs Loránt lelkész úr a belvárosi református templomban?".
Több száz megemlékező, köztük jobbikos országgyűlési képviselők jelenlétében avatták fel vasárnap Horthy Miklós mellszobrát a budapesti Hazatérés temploma előterében, az egyházi ingatlan területén belül. Az eseményt ellentüntetés kísérte. Több párt is tiltakozását fejezte ki a szoboravatás miatt.
Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezető-helyettese Horthy Miklóst a 20. század legnagyobb államférfijának nevezte.
Az istentiszteleten igét hirdető ifj. Hegedűs Loránt lelkipásztor a téren összegyűlt ellentüntetőkre utalva arra hívta fel a megemlékezők figyelmét, hogy a "politikai hisztériakeltés soha nem vezet jóra". Az ellentüntetők nem képesek belátni a hibáikat, és Horthy Miklóst háborús bűnösnek próbálják beállítani - mondta.

MTI Fotó: Kovács Tamás
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 06. 17:00, hétfő | Belföld
Szállodaszövetség: folytatódott a forgalom erősödése a magyarországi szállodákban
2026. Április 06. 16:00, hétfő | Belföld
Magyar fejlesztés javíthatja az állatjólétet és a hatékonyságot a tejtermelő gazdaságokban
Magyar fejlesztésű, mesterséges intelligenciával támogatott szolgáltatás javíthatja az állatjólétet és a működtetés hatékonyságát a tejtermelő gazdaságokban – közölte az MTI-vel az Adutrade Farm Kft.
2026. Április 06. 11:00, hétfő | Belföld
Orbán Viktor Kiskundorozsmán ellenőrizte a Török Áramlat megerősített katonai védelmét
Egyelőre Magyarország gázellátása nincs veszélyben, de észnél kell lenni, a szükséges ellenőrzéseket és folyamatos védelmet teljesíteni kell
2026. Április 06. 09:46, hétfő | Belföld
Megnyílt a megújult Citadella - ingyenes programokkal várják az érdeklődőket
Megnyílt a budapesti Gellért-hegyen a megújult Citadella a nagyközönség előtt húsvétvasárnap kora délután, az alkalomból két napon keresztül ingyenes programokkal várják az érdeklődőket.
