Hírek
2013. December 07. 05:03, szombat |
Helyi
Forrás: MTI
Hétvégén rendezi jótékonysági koncertjét a Nem Adom Fel Alapítvány
Immár hatodik alkalommal rendez jótékonysági koncertet vasárnap Jobb velünk a világ! címmel a Nem Adom Fel Alapítvány, a bevételt ezúttal is egy újbudai önsegítő közösségi otthon megépítésére fordítják.
A jótékonysági koncerten sérült és ép zenészek állnak ismét egy színpadra: a Nemadomfel Együttes és a Never Give Up Gospel kórus mellett ismert vendégek működnek közre. Fellép Vastag Csaba, Takáts Tamás, Szabó Mariann, Ferenczi György, Dj Dominique, Kárpáty Dódi (Quimby), Krizbai Teca és Kováts Vera - tájékoztatta az alapítvány pénteken közleményben az MTI-t.
A rendezvénysorozat fővédnöke Áder János köztársasági elnök és felesége, Hercegh Anita; védnöke Mádl Dalma, Sólyom László volt államfő és felesége, Sólyom Erzsébet, valamint Göncz Árpád volt köztársasági elnök és felesége, Göncz Árpádné.

A program a kerületi vállalkozók, civil szervezetek, iskolák és a lakosság bevonásával, a Rotary Magyarország támogatásával valósul meg. A gyűjtés révén felépülő központ célja, hogy lakhatást biztosítson olyan családoknak, amelyeknek egyik tagja sérült és akik így egy közösséget alkotva, egymást segítve akadálymentesíthetik az életüket. A tavalyi koncertnek köszönhetően megvalósult a terület rendezése, körbekerítése, a felvonulási épület kialakítása és a tervezés első fázisának elindítása.
Az idei esemény egy szakmai program záró rendezvénye is egyben, melynek keretében az eddigiek mellett még legalább két megváltozott munkaképességű ember alkalmazásáról írt alá szándéknyilatkozatot december 3-án az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM), a Belügyminisztérium, valamint budapesti és nagyvárosi önkormányzatok.
A szándéknyilatkozat arra is vonatkozik, hogy az önkormányzatok a megemlékezéseikbe, ünnepségeikbe fogyatékkal élő művészt, fellépőt is bevonnak. Emellett képzésekkel teszik elfogadóvá munkatársaikat is.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
