Hírek
2017. Október 16. 17:26, hétfő |
Belföld
Forrás: police.hu
Gázpisztolyt vett elő a taxiban – Véletlenül ahhoz szállt be, akitől már lopott!
A gyanúsított véletlenül abba a taxiba szállt be, amelynek sofőrjét a gyanú szerint néhány nappal korábban meglopta.
A rendelkezésre álló adatok alapján J. András hajléktalannak mondta magát, ezért őt egy 61 éves kecskeméti lakos befogadta a házába. A 42 éves gyanúsított azonban már az első este meglopta, elvitte a pénzét és iratait, majd ismeretlen helyre távozott. A sértett feljelentést tett a rendőrségen, ahol az „alkalmi vendégét” a nyomozók beazonosították, és kiderült, hogy ellene korábban elfogatóparancsot adtak ki.
A sértett pár nappal később a taxijával egy címre ment, ahol a véletlen folytán éppen J. András szállt be az autójába. A taxis felismerte, és értesítette a rendőrséget. Ezt követően a rendőrkapitányság felé indult, mire a gyanúsított elővett a ruházatából egy gáz-riasztó fegyvert, és azt a sofőrre fogta. A sértett azonban a pisztolyt kicsavarta az utasa kezéből, aki ekkor a már álló autóból kiugorva menekülni kezdett.
A 61 éves sofőr kiabálására egy szabadidős biztonsági őr figyelt fel, aki a menekülő gyanúsítottat a rendőrök kiérkezéséig visszatartotta.
A hajléktalan férfit a kecskeméti rendőrök a lopás bűntett mellett felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésével is megalapozottan gyanúsítják. Mivel más ügyben elfogatóparancs volt ellene érvényben, kihallgatását követően a Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben szállították.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 24. 11:00, kedd | Belföld
A Wizz Air rendszerei a hét közepén tervezett karbantartás miatt átmenetileg leállnak
2026. Február 24. 11:00, kedd | Belföld
Portfolio.hu: Brüsszel kemény üzenetet küldött a magyar kormánynak
Brüsszel egyértelművé tette, hogy a Barátság vezetéket ért dróntámadás okozta károkért Oroszország felelős
2026. Február 24. 10:26, kedd | Belföld
Holnap éjfélig még benyújtható a katabevallás
A kisadózóknak 2026. február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről. A nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető, és online beadható.
2026. Február 24. 07:35, kedd | Belföld
Választás 2026 - Orbán Viktor: amíg nem jön az olaj, nincs pénz Ukrajnának
Amíg nem jön az olaj a Barátság kőolajvezetéken, addig nincs pénz Ukrajnának
