Hírek
2013. Szeptember 25. 13:03, szerda |
Belföld
Forrás: MTI
Fidesz: félmilliárd forintos kötbért szabtak ki közműszolgáltatókra
Több mint félmilliárd forintnyi kötbér megfizetésére köteleztek országszerte összesen tíz távhőszolgáltató céget hibás számlázás miatt - közölte a Fidesz rezsicsökkentésért felelős képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
A számlaképre vonatkozó új szabályozás hatálybalépése óta több mint 55 ezer számla akadt fenn a rostán - ismertette Németh Szilárd, hozzátéve, hogy mivel a szolgáltatóknak minden egyes hibás számla után 10 ezer forint kötbért kell fizetniük a fogyasztóknak, ez országosan összesen 556 millió forintot jelent.
A kormánypárti politikus szerint mindez "elég komoly felhívás" a cégeknek: a törvények nem azért vannak, hogy csak úgy legyenek, azokat be is kell tartani. A számlákat igenis megfelelően kell kiállítani és bemutatni rajtuk a rezsicsökkentésből adódó megtakarítást - hangsúlyozta, közölve: "kizárólag a fogyasztók szempontjai érdekelnek bennünket ebben a kérdésben".
A tájékoztatón részt vett Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott, aki elmondta, hogy a megyében négy szolgáltatónál állapítottak meg jogszabálysértést, közülük eddig háromnál zárult le az eljárás. Ezeknek a számlaképpel kapcsolatos jogszabályok megsértése miatt összesen több mint 285 millió forintot kell - jóváírás formájában - kötbérként megfizetniük: a Budaörsi Településgazdálkodási Kft.-nek 101 millió, a Százhalombattai Kommunális Szolgáltató Kft.-nek 130 millió, a Váci Távhő Kft.-nek pedig csaknem 55 millió forintot.
Ha a cégek nem fellebbeznek a kormányhivatalok fogyasztóvédelmi felügyelőségeinek első fokú döntése ellen, a fellebbezési határidő lejárta után 15 napon belül kell jóváírniuk a pénzt - jegyezte meg a kormánymegbízott, KDNP-s országgyűlési képviselő, úgy fogalmazva: "rezsicsökkentés kapcsán nem ismerünk pardont". Az említett három Pest megyei szolgáltató közül egy egyébként már benyújtotta fellebbezését - fűzte hozzá.
Arra a felvetésre, hogy a magas bírságok nem teszik-e tönkre a közműszolgáltatókat, Németh Szilárd azt válaszolta: szerinte az érintett cégeknek ilyenkor meg kell keresniük a felelősöket, és el kell búcsúzniuk tőlük.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 06. 17:00, hétfő | Belföld
Szállodaszövetség: folytatódott a forgalom erősödése a magyarországi szállodákban
2026. Április 06. 16:00, hétfő | Belföld
Magyar fejlesztés javíthatja az állatjólétet és a hatékonyságot a tejtermelő gazdaságokban
Magyar fejlesztésű, mesterséges intelligenciával támogatott szolgáltatás javíthatja az állatjólétet és a működtetés hatékonyságát a tejtermelő gazdaságokban – közölte az MTI-vel az Adutrade Farm Kft.
2026. Április 06. 11:00, hétfő | Belföld
Orbán Viktor Kiskundorozsmán ellenőrizte a Török Áramlat megerősített katonai védelmét
Egyelőre Magyarország gázellátása nincs veszélyben, de észnél kell lenni, a szükséges ellenőrzéseket és folyamatos védelmet teljesíteni kell
2026. Április 06. 09:46, hétfő | Belföld
Megnyílt a megújult Citadella - ingyenes programokkal várják az érdeklődőket
Megnyílt a budapesti Gellért-hegyen a megújult Citadella a nagyközönség előtt húsvétvasárnap kora délután, az alkalomból két napon keresztül ingyenes programokkal várják az érdeklődőket.
