Hírek
2017. Január 29. 08:35, vasárnap |
Külföld
Forrás: Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti:
Feltörték a szerb hírügynökség internetes oldalát

Egy feltehetően koszovói albán csoport vasárnap reggel feltörte a Tanjug szerb hírügynökség internetes oldalát, így a honlapon a hírek helyett rövid ideig a \"Koszovó Albánia\" (része) felirat,
valamint az egykori Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) vörös alapon kétfejű fekete sast ábrázoló címere és neve szerepelt.
Az oldalon az is olvasható volt, hogy a Tanjug honlapját a rootx_kosovo nevű csapat hekkelte meg, és még egy linket is közzétettek, amely a csoport néhány órával korábban létrehozott Twitter-profiljára vezetett. Ezen az oldalon kizárólag egy bejegyzés volt, amely a szerb hírügynökség feltörésére vonatkozott.
A fekete háttéren még egy felirat szerepelt: "jesuisRAMBO", azaz "Én vagyok Rambo".
Szerbia és Koszovó kapcsolata az utóbbi hetekbe a szokásosnál is feszültebbé vált. Szerbia január közepén előzetes egyeztetés nélkül vonatot indított Belgrádból a szerbek lakta Észak-Koszovóba, és a szerelvényt a szerb zászló színei, valamint a "Koszovó Szerbia" (része) felirat díszítette. Pristina azt is sérelmezi, hogy a hónap elején szerb elfogatóparancs alapján fogták el a francia hatóságok Ramush Haradinaj volt koszovói kormányfőt, Belgrád pedig a politikus kiadatását kérte Párizstól.
Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, amit Belgrád azóta sem hajlandó elismerni. 2013-ban uniós közvetítéssel a kapcsolat normalizálását célzó párbeszéd kezdődött a két fél között, ám a tárgyalásokon elhangzottakat csak kis mértékben ültették át a gyakorlatba. Federica Mogherini az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője a feszültségek csökkentésének érdekében január 24-én találkozott a két ország állam- és kormányfőivel, ám úgy értékelte, hogy további találkozókra van szükség, így február elsején ismét tárgyalóasztalhoz ülnek. A kapcsolat rendezése mindkét fél érdekeit szolgálja, ugyanis Brüsszel ehhez kötötte Szerbia és Koszovó európai integrációjának folytatását, illetve lezárását.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 29. 07:45, kedd | Külföld
Parajd - Bevezették a Korond-patak vizét a bánya fölött megépített csőrendszerbe
Bevezették hétfő hajnalban az elárasztott parajdi sóbánya fölött folyó Korond-patak vizét az ebből a célból épített csőrendszerbe, és ezzel végéhez közelednek a bányánál zajló sürgősségi munkálatok
2025. Július 29. 07:38, kedd | Külföld
Donald Trump bejelentette, hogy 10-12 napos határidőt szab a háború megállítására
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy új, 10-12 napos határidőt szab az ukrajnai háború megállítására, amivel lerövidítette a július közepén általa adott 50 napos határidőt.
2025. Július 28. 07:57, hétfő | Külföld
Izrael naponta tízórás humanitárius szünetet tart a Gázai övezetben
Az izraeli hadsereg naponta tíz órán át \"humanitárius szünetet\" tart a harcokban a Gázai övezet több térségben – jelentette be az izraeli hadsereg (IDF) vasárnap reggel.
2025. Július 28. 07:55, hétfő | Külföld
Romániában emberéletet követelt az ítéletidő
Fákat döntött ki, tetőszerkezeteket és épületelemeket szakított le Romániában szombaton az ország északi felén átvonuló vihar, az ítéletidő emberéletet is követelt - közölte vasárnap az Agerpres hírügynökség.