Hírek
2013. Október 19. 05:44, szombat |
Helyi
Forrás: MTI
Felavatták a szamosfalvi vértanúk felújított emlékművét
A Kolozsvárral egybeépült Szamosfalván pénteken felavatták az 1849-ben e napon kivégzett Tamás András huszárezredes, és Sándor László honvéd őrnagy felújított emlékművét.
A székely származású honvédtiszteket a Karl von Urban ezredes által elnökölt, Kolozsváron székelő császári haditörvényszék ítélte kötél általi halálra. Kivégzésük után holttestüket a szamosfalvi vesztőhely közelében temették el.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc egyik legimpozánsabb erdélyi emlékhelyét 1896-ban állították, ám a XX. században többször is ledöntötték. Most közösségi összefogással, a Honvédelmi Minisztérium, és a Külügyminisztérium anyagi támogatásával állították fel újra, miután több mint harminc évig állt romokban.

"Olyanok próbálták a vértanúk emlékét bepiszkítani, akik ma is félnek a nemzeti összetartozásunk erejétől, a szabadság és önrendelkezés iránti igényünktől" - jelentette ki Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere az avatóünnepségen. Úgy vélte, az újraállított emlékmű ma már a közösségi összefogásba vetett hitet is jelképezi.
A Hende Csaba honvédelmi miniszter köszöntését is tolmácsoló Csikány Tamás ezredes, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem tanára úgy vélte, az egész Kárpát-medencében alig találni olyan emlékművet, amelyik a szamosfalvihoz hasonló pompával ragyog.
Csikány Tamás úgy vélte, az emlékműnek kettős jelentősége van. "Egyrészt emléket állít azoknak, akik vértanúhalált haltak, de jelzés az utókornak is, hogy érdemes a hazáért élni, és érdemes akár meg is halni érte, hiszen az utókor emlékezni fog rájuk, nevüket, tetteiket dicsőségüket örökké őrizni fogja" - fogalmazott az ezredes.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 08. 18:00, szerda | Bulvár
Elhunyt Czigány György
Április 6-án 94 éves korában elhunyt Czigány György József Attila- és Erkel Ferenc-díjas költő, író, újságíró, érdemes művész, a Magyar Rádió népszerű Ki nyer ma? című műsorának alapító műsorvezetője
2026. Április 08. 17:00, szerda | Életmód
Minden korábbinál több tisztán elektromos gépkocsi állt forgalomba márciusban
Többszörös csúcsdöntést hozott az elmúlt hónap a hazai flotta klímabarát megújításában. Márciusban a valaha volt legtöbb tiszta és csendes gépjármű kapott zöld rendszámot
2026. Április 08. 17:00, szerda | Belföld
Megkezdődik a zalaszentiváni deltavágány építése
Hamarosan megkezdődik a jelenleg legnagyobb magyarországi vasútfejlesztési projekt, a zalaszentiváni deltavágány közel 12 milliárd forintból megvalósuló beruházása - közölte keddi sajtótájékoztatóján Zalaegerszeg polgármestere.
