Hírek
2018. Február 09. 16:44, péntek |
Életmód
Forrás: mti - fotó: illusztráció
Először növesztettek emberi petesejtet laboratóriumban a teljes érésig
Először növesztettek emberi petesejtet laboratóriumban, petefészekszövetben a legkorábbi fázistól egészen a teljes érésig brit és amerikai tudósok.
A Molecular Human Reproduction című szaklap pénteki számában közölt tanulmány szerzői azt írták, hogy eredményeik segítségével a jövőben a meddőség új gyógymódjait, valamint regeneratív, vagyis saját őssejtet felhasználó terápiákat fejleszthetnek ki.
Korábbi kísérletekben egerek petesejtjeit növesztették laboratóriumban olyan érettségig, amelyben élő utódot tudtak létrehozni, valamint emberi petesejtet is növesztettek már viszonylag érett állapotig.
Az edinburgh-i kutatókórházban és a New York-i Humán Reprodukciós Központban végzett új kutatás az első, amelyben az emberi testen kívül növeltek petesejtet a legkorábbi fázistól a teljes érésig.
"Szélesedhet a rendelkezésre álló termékenységi kezelések skálája azzal, ha képesek vagyunk érett emberi petesejtet növeszteni. Most a petesejt fejlődését elősegítő feltételeket optimalizáljuk és tanulmányozzuk, mennyire egészségesek a kifejlett sejtek" - mondta el Evelyn Telfer, a kutatás egyik vezetője.
Független szakértők azonban arra figyelmeztettek, hogy sok a munka addig, amíg a laboratóriumban növesztett petesejt készen állhat arra, hogy spermiummal megtermékenyítsék és egészséges embrió fejlődjön belőle.
Darren Griffin genetikus, a Kenti Egyetem professzora szerint amennyiben javítják az eljárás biztonságát és sikerességi arányát, akkor segíthet a rákbetegeknek termékenységüket megőrizni a kemoterápia ellenére, javíthat a meddőségi kezeléseken és segíthet a tudósoknak, hogy még pontosabban megértsék az emberi élet legkorábbi szakaszának biológiáját.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 10. 18:00, péntek | Életmód
Gödöllőn adják elő június végén a Csíksomlyói passiót
A magyar szabadság napja alkalmából június végén Gödöllőn, a Világfa előtt adja elő a Nemzeti Színház a Csíksomlyói passiót, együttműködve a város művészeti együtteseivel
2026. Április 10. 16:00, péntek | Életmód
Utolsó napjához ért az Artemis II, a Hold körüli újabb űrrepülés
Utolsó napjához ért csütörtökön az Artemis II, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Hold-programjának legénységgel végzett első Hold körüli űrrepülése.
2026. Április 10. 14:00, péntek | Életmód
Agrometeorológia: pénteken és szombaton akár károkozó fagyok is várhatók
Az elmúlt években hatalmas károkat okoztak a tavaszi fagyok, és idén is komoly a probléma: a csütörtöki fagyos reggel után főleg pénteken és szombaton várhatók még akár károkozó fagyok is
2026. Április 08. 17:00, szerda | Életmód
Minden korábbinál több tisztán elektromos gépkocsi állt forgalomba márciusban
Többszörös csúcsdöntést hozott az elmúlt hónap a hazai flotta klímabarát megújításában. Márciusban a valaha volt legtöbb tiszta és csendes gépjármű kapott zöld rendszámot
