Hírek
2013. December 15. 05:45, vasárnap |
Helyi
Forrás: MTI
Élénk érdeklődés kísérte az első Hudec-hetet Sanghajban
Élénk szakmai párbeszédet hozott a pénteken nemzetközi kerekasztal-beszélgetéssel zárult, a magyar-kínai kapcsolatok új állomásaként idén először, A magyar építészet fóruma néven megrendezett Hudec-hét Sanghajban.
A keddtől péntekig tartó rendezvényeknek Hudec László, Sanghajban élt építész januárban felújított egykori lakóháza szolgált helyszínül. A hét során a szakma képviselői és az érdeklődők számos magyar és kínai építészek által tartott prezentációt hallgathattak meg és vitafórumokon vehettek részt. Bemutatták egyebek között a kortárs magyar és kínai építészet, a magyar Bauhaus és organikus építészet, a sanghaji Art Deco, de szó esett a kínai zöld építészeti trendekről és a városban keveredő keleti és nyugati stílusokról is. A programokat a sanghaji magyar főkonzulátus oktatási és kulturális diplomatája, Révész Ágota és a Magyar Építészek Országos Szövetsége (MÉSZ) állította össze, utóbbi tíztagú delegációval képviseltette magát a hét során.
A szervezet elnöke, Sáros László György sikeresnek értékelte a fórumot, és kiemelte: élénk érdeklődést tapasztalt a kínai közönség részéről a rendezvény iránt. A párbeszéd pedig a jövőben is folytatódik majd: egy 2011-ben kötött megállapodás értelmében a magyar építészek egy éven át 30 napig térítésmenetesen használhatják a Hudec Emlékházat, s abban különböző programok szervezésére adódik lehetőség, így kéthavonta várható újabb magyar szervezésű ötnapos esemény. Amennyiben ezek sikeresek lesznek, a program az egy év lejárta után is folytatódhat - mondta el az MTI kérdésére Sáros.

A Hudec-hét első felvonása pénteken egy nemzetközi vitafórummal zárult, melyen építészek az építészet és az ember kapcsolatáról folytattak eszmecserét, új és "forró témákat", így az építészet modern világban való jelentőségét, változó trendjeit, korlátait és kinyújtózási lehetőségeit megvitatva. A fórumot szervező Révész Ágota így fogalmazott: a vita célja a jövőbe mutató együtt gondolkodás segítése volt.
Sanghaj városa maga egy rendkívül eleven, folyamatos változásban lévő közeg, ahol ez a kooperáció nemzetközi projektek megvalósítása által lehetséges, melyeken Magyarország, a magyar szakemberek is részt tudnak vállalni. A Hudec Emlékház célja is éppen ez, az ugyanis a jövőbe mutató nemzetközi együttgondolkodás helyszínéül szolgál - mondta az MTI-nek Révész Ágota.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
