Hírek
2021. Március 23. 06:00, kedd |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: mti
Egészségügyi tanuló és végzettségű önkéntesek jelentkezését várják

Egészségügyi tanuló és végzettségű önkéntesek jelentkezését várják a koronavírus-járvány elleni védekezés segítésére a https://covid-onkentes.okfo.gov.hu/ weboldalon
- közölte az Országos Kórházi Főigazgatóság hétfőn az MTI-vel. Azt írták, hogy a koronavírus-járvány harmadik hulláma minden eddiginél súlyosabban érinti Magyarországot, ezért országos összefogásra van szükség ahhoz, hogy a meredeken ívelő járványt megállítsuk és leküzdjük.
Míg a magyar lakosságra a tudatos védekezésben, a szabályok betartásában hárul fontos feladat, addig az egészségügyi végzettséggel rendelkező és az egészségügyben tanulók szaktudásukkal segíthetik a védekezést - tették hozzá.
Kiemelték, hogy a magyar egészségügyben évszázados hagyománya van az önkéntességnek.
"Most minden korábbinál nagyobb szükség van azokra az elkötelezett és tenni akaró segítőkre, akik orvosaink, ápolóink munkáját támogatják. Ahogyan a koronavírus-járvány első és második hulláma idején, úgy most is várunk minden egészségügyi végzettséggel rendelkező vagy egészségügyi képzésben résztvevőt, akik tenni akarnak a magyar betegek gyógyulásáért, mindannyiunk biztonságáért" - írták.
Hangsúlyozták, hogy a magyar egészségügy eddig is képes volt mindenkinek az elérhető legmagasabb szintű ellátást biztosítani, a koronavírus-járvány kitörése óta mindenkinek jutott elegendő orvos, ápoló, kórházi ágy, lélegeztetőgép és gyógyszer, és ez így lesz a jövőben is.
"A kórházi betegek és a lélegeztetett betegek számának alakulására az egészségügyi ellátórendszer felkészült. A kapacitásokat az Országos Kórházi Főigazgatóság szinte percről percre követi" - áll a közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 10. 07:35, szerda | Belföld
Ennyit nőttek az árak a KSH szerint
2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2025. Szeptember 10. 07:34, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: Magyarország hosszú távú földgázvásárlási szerződést írt alá a Shell-lel
Magyarország hosszú távú földgázvásárlási szerződést ír alá a Shell energiaipari konszernnel, ami a már meglévő energiaforrások megőrzése mellett lehetővé fogja tenni újak bevonását is hazánk ellátásába
2025. Szeptember 10. 07:31, szerda | Belföld
Böröndi Gábor: Magyarországon zajlik a legösszetettebb katonai művelet, az Adaptive Hussars 2025
A NATO-tagállamok közül jelenleg Magyarországon zajlik a legnagyobb és legösszetettebb katonai művelet, az Adaptive Hussars 2025 (ADHU25) - mondta a Honvéd Vezérkar főnöke a Bács-Kiskun vármegyei Fajszon kedden.
2025. Szeptember 10. 07:00, szerda | Belföld
Rekordszámú e-rollerbaleset a nyári hónapokban – minden ötödik gyermek fejsérüléssel került a Bethesda Gyermekkórházba
A Bethesda Gyermekkórházban idén március és szeptember között 202 gyermeket kellett ellátni elektromos rollerrel összefüggő baleset miatt.